Infostart.hu
eur:
365.32
usd:
316.67
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Két éven belül teljesen felújítják a szabadkai zsinagógát

Két éven belül befejeződhet a szabadkai zsinagóga külső és belső felújítása, így 2016-ra az épület teljes pompájában látogatható lesz - jelentette be Maglai Jenő, a város polgármestere szerdán.

Helyi sajtójelentések szerint a munkálatok megtekintése után a városvezető emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a zsinagóga belső terének felújítására. Erről Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaltak a zsidó hitközség és a város vezetői a magyar kormányfő márciusi szabadkai látogatásakor.

Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke örömmel nyugtázta, hogy a harminc éve tartó felújítási munkálatok hamarosan befejeződnek. Hozzáfűzte: a zsidó hitközség és az önkormányzat egyetért abban, hogy a rekonstrukció után az épület megtartsa vallási funkcióját, emellett azonban kiállítási térként és idegenforgalmi célpontként is működik majd.

A szabadkai zsinagógát - amely 1990 óta Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei között szerepel - májusban Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális öröksége közé sorolták az Europa Nostra páneurópai műemlékvédelmi szervezet Bécsben zajló éves közgyűlésén.

A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagógát Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, az üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta tart. Európa második legnagyobb zsinagógájában legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.

A 19. század végén, illetve a 20. század elején mintegy 3400 izraelita élt Szabadkán. A második világháború idején az akkor 6000 főt számláló zsidóság többsége az auschwitzi koncentrációs táborba került, ahonnan kevesen tértek vissza. Ma már csupán 250-en élnek Szabadkán.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Politikai földrengés söpörheti el Európa legnagyobb gazdaságának vezetőjét – Már saját pártján belül is fúrják a kancellárt

Politikai földrengés söpörheti el Európa legnagyobb gazdaságának vezetőjét – Már saját pártján belül is fúrják a kancellárt

Friedrich Merz német kancellár a júliusban végrehajtott kormányátalakítással saját pozícióját kívánta erősíteni, ám az egyoldalú, egyeztetés nélküli személycserék miatt rengeteg ellenséget szerzett saját pártján, a CDU-n belül. A közvélemény-kutatások szerint a németek 57 százaléka nem vár javulást az átalakítástól, a kancellár népszerűsége pedig történelmi mélypontra süllyedt. Az AfD 28 százalékkal magasan vezet a pártpreferenciákban, és a szeptemberi tartományi választásokon mindhárom érintett régióban megszerezheti az első helyet. A CDU-n belül már nyíltan beszélnek Merz esetleges leváltásáról, ám a szükséges többség összegyűjtése egyelőre nem tűnik reálisnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×