A 46 millió választásra jogosult brit 73 EP-mandátum sorsáról dönthetett, de a részvételi arány az előzetes becslések szerint valószínűleg nem érte el a 40 százalékot.

Angliában és Észak-Írországban az EP-választásokkal egy időben részleges helyhatósági választásokat is tartottak; ezen 23 millióan vehettek részt.

Nagy-Britanniában az 1930-as évek közepe óta bevett szokásjog alapján minden népképviseleti választást csütörtökön tartanak, ám a választások napja nem munkaszüneti nap. A választóhelyiségek ezért késő éjszakáig nyitva tartottak.

A brit európai parlamenti választás végeredményét a többi EU-tagállamban lezajlott EP-választások végéig, vagyis vasárnap estig nem hozzák nyilvánosságra. Az előzetes felmérések alapján azonban a legnagyobb brit EU-ellenes politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) jó szereplésre számíthat; akár meg is nyerhette a brit EP-választásokat, bár előnye minimális a legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali Munkáspárt előtt.

A legnagyobb brit tömeglap, a The Sun megbízásából elvégzett országos közvélemény-kutatás szerint a UKIP a voksok 27 százalékát kaphatta, és szoros másodikként, 26 százalékkal a Munkáspárt végezhetett. A különbség azonban hibahatáron belüli, így fordított sorrend sem kizárható.

A felmérés a kormányzó Konzervatív Párt harmadik helyezését valószínűsíti, 22 százalékkal, és ha az előrejelzés helytálló, a konzervatívokkal koalícióban kormányzó Liberális Demokratákat még a brit nagypolitikában egyébként szinte észrevehetetlen Zöldek is megelőzhették.

A UKIP - amelynek elsődleges politikai célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból és az uniós társállamokból érkezők szabad betelepülésének és munkavállalásának megszüntetése - az előző, 2009-ben tartott EP-választásokon 16,5 százalékot kapott.