Infostart.hu
eur:
361.32
usd:
315.13
bux:
152927.72
2026. szeptember 22. kedd Móric

Győri Enikő: "tizenhárom 4-es metrónyi pénzt kaptunk az EU-tól"

Magyarország háromszor annyi pénzt kapott az Európai Uniótól belépése óta, mint amennyit befizetett oda - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára. Győri Enikő kifejtette: a közösség 25 milliárd euró támogatást nyújtott Magyarországnak, miközben a befizetések nagyjából 7 és fél milliárd eurót tettek ki.

Az összeg nagyságát érzékeltetve az államtitkár elmondta, hogy mai áron számolva is több mint tizenhárom 4-es metrót lehetne ebből a pénzből építeni.

A következő hétéves uniós költségvetési ciklusról Győri Enikő azt mondta, hogy 2014 és 2020 között az eddigi 660 ezer forint helyett egy főre lebontva 712 ezer forintot kap Magyarország.

A Külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára azt is hozzátette, hogy Magyarország nettó pozícióját tekintve a második legjobb eredménnyel tudott felállni a költségvetés tárgyalóasztalától.

Győri Enikő az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: nem érinti a Pakssal kapcsolatos magyar-orosz szerződést Oroszország elszigetelése a nemzetközi kapcsolatokban. A Külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára megerősítette, tanulmány készül arról, milyen hatása lenne a közösségre és az egyes országokra nézve egy esetleges Oroszország elleni gazdasági szankcióknak. A krími helyzetet az államtitkár úgy jellemezte: "Oroszország felborította a hidegháború utáni világrendet, a G8-ak helyett most csak G7-ek vannak, és az Európai Unió tagállamai sem folytatnak kétoldalú tárgyalásokat Oroszországgal az Ukrajnában történtek miatt."

Győri Enikő szavai szerint, "az orosz kormány de facto elismerte az új ukrán vezetést azzal, hogy a két külügyminiszter tárgyalt egymással a hágai atom-csúcson."

A Külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára úgy vélte: "Oroszország hosszútávon nem jöhet ki jól a jelenlegi helyzetből."

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×