Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

NAÜ: az előrelépések ellenére "nagyon összetett" a fukusimai helyzet

Jelentős előrelépéseket értek el a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű leszerelése terén, de a létesítményben továbbra is "nagyon összetett" a helyzet - közölte hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőcsoportja a helyszínen tett ellenőrzést követően.

A NAÜ legutóbbi, áprilisi látogatása óta Japán javította a fukusimai műveletekre vonatkozó stratégiáját, és növelte az erőmű biztonságos leszerelésére fordított erőforrásokat. Ugyanakkor továbbra is jelentős kihívásokkal kell szembenézni a létesítményben, amelyek közül a legfőbbet a radioaktív víz kezelése és tárolása jelenti - írta előzetes jelentésében a NAÜ delegációja.

A NAÜ ez utóbbi téren azt javasolta az erőművet üzemeltető TEPCO energiavállalatnak, hogy minden lehetséges megoldást vegyen számba, köztük a sugárszennyezett víz óceánba engedését is.

Az erőmű területén az elmúlt két és fél évben több százezer tonna radioaktív víz gyülemlett fel, amelyet a reaktorok hűtésére használtak. Amióta a 2011. március 11-i földrengést és cunamit követően tönkrement a hűtőrendszer Fukusimában, napi több száz tonna vizet kell befecskendezni a reaktorok hűtésére.

Szakértők szerint hosszú távon elkerülhetetlen, hogy a víz egy részét kisebb adagokban beleeresszék a Csendes-óceánba, helyi lakosok, halászok és környezetvédők azonban ellenzik a tervet. A NAÜ nem sokkal azután tette közzé előzetes jelentését, hogy a TEPCO bejelentette: mérései szerint a két és fél évvel ezelőtti atombaleset óta a legmagasabb szintre nőtt a sugárzás szintje az atomerőmű környékének talajvizében.

A fukusimai helyzet kezelése miatt sokat bírált TEPCO a napokban egy másik szervezettől is támogatást kapott. A japán atomipari reformot felügyelő, nemzetközi szakértőkből álló bizottság szerint jól halad az elhasznált fűtőelemek kiemelése az atomerőmű 4-es reaktorának pihentető medencéjéből. A létesítmény mintegy 40 évesre tervezett, 10 milliárd dollárba kerülő bontási folyamatának egyik első és legfontosabb, egyben legveszélyesebb műveletébe november közepén kezdett bele a cég, a munkát egyévesre tervezik.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×