Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Célegyenesben a német koalíciós tárgyalások

A legtöbb vitatott kérdést sikerült tisztázni szerdára virradó éjjel Berlinben, a CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) koalíciós tárgyalásain.

Az ötödik hete tartó német koalíciós egyeztetések utolsó szakaszában a három pártelnök megbeszélésén keresnek majd megoldást az utolsó nagy kérdésre, arra, hogy miként lehet finanszírozni a közös terveket - jelentette online kiadásában több német lap is. A konzervatívok évi 15-16 milliárd eurót fordítanának a mindkét oldal támogatását élvező új programokra, az SPD viszont 45 milliárd eurót költene ezekre. A mozgástér szűk, mert abban már korábban megállapodtak, hogy az adókat nem emelik, az államháztartási hiányt pedig csökkentik.

Nincs teljes egyetértés a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztéséről és egyes oktatáspolitikai kérdésekről sem, de a legtöbb ügyben már sikerült közös álláspontra jutni. A tárgyalások kedden kezdődött befejező fordulójában megállapodtak egyebek között abban, hogy bevezetik a 8,5 eurós óránkénti minimálbért, és autópályadíjat vetnek ki a külföldi autósokra, ha sikerül az uniós jognak megfelelő megoldást találni.

A következő órákban a két párt 77 politikusból álló fő tárgyalócsoportja véglegesíti a koalíciós szerződés szövegét, amelyet várhatóan szerda délben ismertetnek majd.

Az SPD még megszavaztatja tagságával, hogy a párt vezetői aláírhatják-e a szerződést. Ha a többség ezt támogatja, az új kormány december 17-én, a választások utáni 86. napon alakulhat meg.

Németország újraegyesítése óta általában a választástól számítva 30-40 napon belül megalakult a kormány. A leghosszabb ideig 2005-ben - a konzervatívok és a szociáldemokraták legutóbbi közös kormányzása előtt - tartottak a koalíciós tárgyalások. Akkor az Angela Merkel vezette CDU és a bajor testvérpárt, a CSU 65 nap alatt állapodott meg az SPD-vel a nagykoalícióról.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×