Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.94
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Most sem sikerült megbuktatni a bolgár kormányt

Az ellenzék újból kísérletet tett a szocialisták által vezetett kormány megbuktatására csütörtökön Bulgáriában, de sikertelenül.

A Bojko Boriszov volt kormányfő vezette, Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű konzervatív párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt 118:93 arányban leszavazták. A Bolgár Szocialista Pártot (BSZP) koalíciós partnere, a török kisebbségi Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) támogatta, míg a nacionalista Ataka Párt 20 jelenlévő képviselője tartózkodott.

Az egykori kormánypárt ezúttal a szocialisták sikertelen regionális és befektetési politikáját kifogásolta.

Plamen Oresarszki kormánya május 29. óta irányítja az Európai Unió legszegényebb országát, és legutóbb október 2-án nyújtottak be ellene bizalmatlansági indítványt, amely ugyancsak elbukott.

A GERB azonban nem nyugszik bele az ismételt vereségbe, és jelezte, hogy pénteken újra bizalmi szavazást kér a parlamenttől.

Boriszov politikailag elszigetelt pártja 97 mandátummal rendelkezik a 240 fős bolgár országgyűlésben, és gyakorlatilag semmi esélye, hogy megszerezze a sikeres bizalmatlansági indítványhoz szükséges 121 voksot. A szocialistákat ugyanis koalíciós partnerük mellett hallgatólagosan támogatják a 23 parlamenti képviselővel rendelkező nacionalisták is.

A GERB minimális előnnyel megnyerte a májusi választásokat, de utána nem sikerült kormányt alakítania.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Korábban előszeretettel használtam az „összeálltak a csillagok" kifejezést az írásaimban, de egy idő után a kollégák elkezdtek élcelődni ezen, így felhagytam a dologgal. Most viszont nem tudom megállni, hogy újra elsüssem, hiszen ez az igazság – tényleg összeálltak a csillagok az év egyik legizgalmasabb befektetésénél, olyan kombinációt (vagy akár: tökéletes vihart!) láthatunk, ami egészen elképesztő ralit hozott magával. Konkrétan olyan történik a szemünk előtt, amit utoljára 2011-ben láttunk. A nagy kérdések: tartós átárazódásról vagy piaci túlreagálásról van szó? Hogy lehet befektetőként részt venni ebben az elképesztő sztoriban? Lássuk!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×