Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tavares: a tervezetben nincs szó Magyarország szavazati jogának elvonásáról

Az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentéstervezetben nincs szó arról, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján - közölte csütörtökön az EP szabadságjogi bizottságának jelentéstevője válaszul a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány korábban neki írt levelére.

A Civil Összefogás Fórum, valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás május közepén írt levelet Rui Tavares portugál zöldpárti politikusnak; ebben felháborodásuknak adtak hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt, és a dokumentum felülvizsgálatát kérték a készítőtől.

Rui Tavares válaszában - melyet Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke küldött meg csütörtökön az MTI-nek - egyebek mellett azt írta, a jelentéstervezet széles körű konzultáció eredménye, melynek még nincs vége, a módosító javaslatok megvitatása után a dokumentum végleges szövegéről az EP plenáris ülése fog szavazni fog.

Közölte, az eljárás megfelelő időt és lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki hozzászólhasson. "Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelentés ne legyen egyoldalú, ne tartalmazzon hibákat és ne mérjen kettős mércével" - áll a válaszlevélben.

Rui Tavares azt írta, a cél az, hogy a következő hónapokban építő jellegű politikai párbeszéd alakuljon ki a magyar hatóságok és az európai intézmények között.

Ennek a párbeszédnek a lényege pedig pontosan az, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a 2. cikkben megnevezett alapvető értékek sérüljenek. Másrészt észre fogja venni, hogy két, jelenleg "közszájon forgó" elem is hiányzik a jelentéstervezetből: a szöveg nem említi, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát a szerződés vonatkozó bekezdése alapján - áll a levélben.

Rui Tavares közölte azt is, azzal sem ért egyet, hogy Magyarországgal szemben gazdasági szankciókat kellene kilátásba helyezni. Hozzátette: a jelentéstervezetben felsorolt javaslatok legnagyobb része nem is Magyarországot, hanem az európai intézményeket érinti.

Jelezte azt is, üdvözli a magyar hatóságok bármilyen észrevételét, és mint írta, maga fogja módosítani a saját jelentését, amennyiben szükséges lesz.

Csizmadia László a válaszlevéllel kapcsolatban azt közölte, értékelik a parlamenti képviselő válaszát és egyben vélelmezik, hogy a válasz "a magyarországi szellemi honvédelem" első eredményét is tükrözi.

Az unió szerződésének kettes cikke kimondja, hogy a szervezet az emberi méltóság tisztelete, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tisztelete értékeire épül. A hetes cikk első pontja pedig arról rendelkezik, hogy az uniós intézmények megállapíthatják, hogy "fennáll a világos kockázata annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben lefektetett értékeket".

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×