Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Észak-Korea atomhatalomként akar tárgyalni

Észak-Korea atomhatalomként akar tárgyalni az Egyesült Államokkal, és elfogadhatatlanok számára azok az amerikai feltételek, hogy a párbeszéd előtt lásson hozzá az atomfegyverek leszereléséhez, illetve állítsa le rakétakísérleteit.

A Koreai Munkapárt hivatalos lapjában, a Rodong Szinmunban kedden megjelent írás szerint Washington propagandacélokból támaszt előfeltételeket, és Phenjanra akarja hárítani a felelősséget a Koreai-félszigeten kialakult feszültségért. Phenjan az ország egyoldalú leszerelésére tett kísérletnek tartja a Washington által szabott feltételeket - írja az újság.

"Ha a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államokkal, az azt fogja jelenteni, hogy két atomhatalom folytat párbeszédet, és nem azt, hogy az egyik fél leszerelésre kényszeríti a másikat" - fogalmaz a napilap.

Az utóbbi hetekben kialakult feszült helyzetet, amelynek során Észak-Korea atomháborúval is fenyegetőzött, Phenjan az elmúlt napokban oldani igyekezett a párbeszéd lehetőségének felvillantásával. A kommunista államot Washington és Szöul többször is tárgyalásra szólította fel.

A Fehér Ház egyik szóvivője áprilisban azt mondta, hogy a megbeszéléseknek csak akkor lenne értelmük, ha Észak-Korea megmutatná, hogy komolyan gondolja nukleáris vágyálmainak feladását.

Phenjan 2005-ben aláírt egy megállapodást, amely segélyt ajánlott fel neki a nukleáris leszerelésért cserébe, de később hátat fordított a paktumnak. Az északiak jelenleg "féltve őrzött kardként" tekintenek atomfegyvereikre, amelyeket nem szándékoznak feladni.

Észak-Korea februárban hajtotta végre harmadik kísérleti atomrobbantását, amely az ENSZ újabb szankcióihoz vezetett. Ennek hatására a kommunista állam szinte a végletekig fokozta fenyegetéseit Szöullal és Washingtonnal szemben.

Az enyhülés jeleként Phenjan múlt csütörtökön benyújtott egy listát az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, amelyben megszabja a tárgyalás előfeltételeit - köztük az ENSZ-szankciók feloldását. Washington válaszában hangsúlyozta: "egyértelmű jeleket" vár arra vonatkozóan, hogy Észak-Korea felfüggesztette atomtevékenységét. A kommunista államban az engedmények fenyegetésekkel való kizsarolása nagy múltra tekint vissza.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×