eur:
388.89
usd:
360.64
bux:
68425.56
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Napolitano letette az államfői esküt

Giorgio Napolitano hétfő délután a római parlament előtt letette az elnöki esküt, majd elmondta második mandátuma beiktatási beszédét.

A beszéde közben többször elérzékenyülő Napolitano hangoztatta: az "ország sorsa iránti felelősségből" vállalta el második elnöki megbízatást, hogy tanúsítsa "az olasz összetartást, az intézmények életerejét a nemzetközi közösség szemében".

Kijelentette, hogy második mandátuma vállalása "komoly próbatételt" jelent számára. "Addig maradok a helyemen, amíg a helyzet megköveteli, és erőm engedi" - fogalmazott.

Napolitano bírálatot intézett a pártokhoz "megbocsáthatatlannak" nevezve az elmaradt választási reformot.

Az államfő "tetteket" sürgetett az általa hezitálónak, vitázónak, taktikázónak nevezett politikai erők részéről, hangsúlyozva, hogy ha a pártok körében ismét "süket fülekre talál", az ország előtt fogja őket felelősségre vonni. Hozzátette, hogy a következő napokban olyan kormány megalakítása a cél, amely többséggel bír a parlamentben.

- Tudomásul kell venni, hogy a februári parlamenti választásokon senki sem szerzett többséget, így függetlenül attól, hogy melyik párt mit ígért választóinak, megállapodásra, "gyors és gyakorlatban alkalmazható politikai megoldásra" van szükség - hangoztatta.

A pártokat a fiatalokat sújtó munkanélküliségre, az "elkeseredett" vállalkozókra és dolgozókra emlékeztette. "Önmagában az, hogy változást követelünk, nem jelent sokat, és nem vezet messze. Ehhez minőségi ugrásra, megújulni képes pártokra és mozgalmakra van szükség" - jelentette ki.

Szavait az első elemzések a pártokkal szembeni eddigi "legkeményebb" olasz államfői beszédnek minősítették. "Napolitano a legjobb államfő, akit találhattunk" - nyilatkozta Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke.

"Napolitano azt mondta, amit kellett" - fogalmazott Pierluigi Bersani a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára.

A régi-új köztársasági elnök kedden megkezdi a kormányalakítási konzultációt a pártokkal.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×