eur:
389.24
usd:
360.98
bux:
68475.47
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Sikeres volt Obama útja

Barack Obama amerikai elnök múlt heti közel-keleti útja nagy áttörést nem hozott, a várakozásokkal szemben mégis sikeres volt.

Az amerikai elnök izraeli, palesztin és jordániai tárgyalópartnerei, illetve hallgatósága előtt is a béke fontosságát hangsúlyozta. Simon Peresz izraeli elnökkel folytatott megbeszélése után például azt mondta, az izraeli fiatalok terrormentes jövőt érdemelnek, kicsivel később már Mahmúd Abbasz palesztin vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján erősítette meg, hogy Amerika nem mondott le a térség békéjéről, a palesztinok megérdemlik a saját államot.

"Azért tértem vissza Ciszjordániába, mert Amerika egyértelműen elkötelezett egy önálló és független palesztin állam létrejötte mellett. A palesztin emberek megérdemlik, hogy szabadon utazhassanak és költözhessenek, és biztonságban érezhessék magukat a közösségükben" - így Obama.

Röviddel a látogatás befejezte előtt jelentették be, hogy Washington 500 millió dollárt értékű segélyt ad a palesztinoknak. Obama mindemellett Jeruzsálemben jelezte azt is, országa Izrael eltántoríthatatlan szövetségeként állást foglalva elismeri a zsidó állam jogát, hogy egyedül döntsön egy Irán elleni csapásról.

A hangzatos beszédek és gesztusok mellett Obama utazása konkrét eredmények is hozott: a török és az izraeli kormányfő telefonon megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, Benjámin Netanjahu bocsánatot kért török partnerétől a 2010-es török hajó elleni katonai akcióért. A telefonhívást a washingtoni diplomácia szervezte meg.

Jordániából is üzent Obama, ám már nem Iránnak, hanem a szomszédos Szíriának, ahonnan a véres összecsapások miatt az elmúlt hónapokban félmillió ember menekült át a határon.

"Biztos vagyok benne, hogy Asszád elnöknek távoznia kell a hatalomból. Tehát itt nem az a kérdés, hogy kell-e, hanem az, hogy mikor" - nyilatkozta Obama, aki második ciklusának első hivatalos útján 200 millió dollár segítséget ajánlott fel a menekülthullám kezelésére Jordániának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikáabn is folytatódhat az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×