Infostart.hu
eur:
391.48
usd:
332.11
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Újabb vizsgálat indult Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen

Újabb vizsgálat indult Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen; azzal gyanúsítják, hogy engedély nélkül birtokolt mintegy négyszáz töltényt - közölte pénteken a román legfőbb ügyészség.

A lőszert Nastase lakásán találták meg az ügyészek még júniusban, amikor a volt kormányfő öngyilkossági kísérletet követett el, miután a román legfelső bíróság jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte amiatt, hogy törvénytelenül finanszírozta államelnök-jelölti választási kampányát 2004-ben.

Ugyanakkor az ügyészek nem indítottak bűnvádi eljárást az öngyilkossági kísérlet ügyében, hanem lezárták a vizsgálatot. A legfőbb ügyészség közölte, hogy a volt miniszterelnök valóban véget akart vetni életének. Az ügy kapcsán két rendőr ellen is vizsgálatot indítottak, akiket azért küldtek Nastase lakására, hogy bekísérjék a börtönbe. Az ügyészek megállapították, hogy a rendőrök szabályosan jártak el.

Az új vizsgálat szerint Nastase lakásán mintegy négyszáz fegyvertöltényt találtak, amelyek tartására nem volt engedélye. Ezért előzetes vizsgálatot indítottak ellene a fegyver- és lőszertartást szabályozó törvény megsértése gyanújával.

Nastase egyik szenvedélye a vadászat, így fegyvertartási engedélye van. Többször részt vett például a Ion Tiriac román üzletember által az erdélyi Bályokon (Bihar megye) évente megszervezett vadászaton, amelyen mintegy harminc mágnást vagy befolyásos közéleti személyiséget szokott vendégül látni.

A Romániát 2000 és 2004 között kormányfőként irányító Nastase jelenleg börtönben van, hetekig ápolásra szorult az öngyilkossági kísérlet után, de a törvényszéki orvostani jelentés szerint nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket, amelyek veszélybe sodorták volna az életét.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×