Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Letette az esküt az új görög kormányfő

Letette a miniszterelnöki esküt szerda délután Antonisz Szamarasz, a vasárnapi görögországi választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) elnöke, véget vetve ezzel a dél-európai ország héthetes politikai felfordulásának.

"Megvan a parlamenti többségem ahhoz, hogy egy olyan kormányt alakítsak, amely tartós lesz, és biztosítja a stabilitást és a reményt" - közölte Szamarasz, miután Karolosz Papuliasz államfő beiktatta hivatalába.

"Isten segítségével mindent meg fogunk tenni, hogy kivezessük az országot a válságból. Holnap arra fogom kérni a kormányt, hogy keményen dolgozzon, és kézzelfogható reményt adjon a görög népnek" - mondta az új kormányfő.

Papuliasz sok sikert kívánt Szamarasznak, de arra is figyelmeztette, hogy "az előtte álló problémák számosak és súlyosak".

A hárompárti koalíciós megállapodással létrejött új kormány összetételét szerdán este vagy legkésőbb csütörtökön délelőtt teszik majd közzé. A kabinetben az ND mellett a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) és a Demokratikus Baloldal (Dimar) vesz részt.

A három párt összesen 179 hellyel rendelkezik a 300 fős parlamentben. Az Új Demokrácia 129, a Paszok 33, a Dimar pedig 17 mandátumot szerzett a vasárnapi választásokon.

Az Új Demokrácia tisztségviselőinek szerdai tájékoztatása szerint az új kormányba várhatóan csak a konzervatív párt delegál majd pártpolikusokat. A két baloldali párt néhány technokratát küld majd a kabinetbe, amelyet a parlamentben támogatni fognak.

A pénzügyminiszteri posztot egy ND-tisztviselő állítása szerint Vasziliosz Rapanosz jegybankelnök foglalhatja majd el. Evangelosz Venizelosz, a Paszok elnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki eurócsúcson Jeórjiosz Zaniasz ideiglenes pénzügyminiszter fogja képviselni az országot. További személyi döntésekről még nem tudni.

A Paszok és a Dimar vezetői szerint az új kabinet legsürgetőbb feladata az lesz, hogy újratárgyalja a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag folyósításának feltételeit az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ennek szükségességét hétfőn Szamarasz is elismerte.

A héten EU-s tisztviselők, Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke, illetve az IMF legbefolyásosabb tagja és az Egyesült Államok is szükségesnek nevezte a hitelfeltételek részleges módosítását, hogy enyhítsék az öt éve recesszióban lévő és a húsz százalékot meghaladó munkanélküliséggel küzdő Görögország gazdasági válságát. Németország ugyanakkor továbbra is elzárkózik a korábban aláírt megszorítási program lazításától.

A jelenlegi feltételek szerint a 130 milliárd eurós pénzügyi segítségért cserébe Görögországnak 2014-ig 11,5 milliárd euróval (GDP-je öt százalékával) kell visszafognia kiadásait, azonban Athén a május 5-i sikertelen választások után kialakult belpolitikai káosz következtében már most számos ponton elmaradt vállalásaitól.

Várhatóan a feltételek újratárgyalása lesz a csütörtöki eurócsúcs fő témája, amely találkozó Venizelosz szerdai kijelentése szerint "az első nagy csata lesz a hitelmegállapodás revízióját és egy olyan keretrendszer kialakítását illetően, amely biztosíthatja számunkra a fejlődést és a görög társadalomnak súlyos gondot okozó munkanélküliség letörését".

Ezzel párhuzamosan Alexis Ciprasz, a választásokon 27 százalékkal második helyen végzett Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) elnöke kedden azt mondta, hogy az ND és a Paszok "elhasznált politikai erők", az új kormány meg fog bukni, s pártja előbb-utóbb hatalomra jut. Ciprasz szerint csak a Sziriza lenne képes az ország számára szükséges mély reformok véghezvitelére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×