Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.9
bux:
144708.62
2026. október 14. szerda Helén

Csütörtökre állhat fel a görög kabinet

Támogatásáról biztosította szerdán a megalakítandó új görög kormányt a Demokratikus Baloldal (Dimar), a párt elnöke szerint szerda este vagy csütörtökön állhat fel az új kabinet.

A mérsékelten baloldali kis párt elnöke, Fotisz Kuvelisz sajtóértekezleten közölte, hogy bizalmat szavaznak a vasárnapi választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) által alakítandó új kabinetnek. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Dimar csak kívülről fogja támogatni az új kormányt, a kabinet munkájában nem vesz majd részt.

Kuvalisz Antonisz Szamarasszal, az ND elnökével való találkozása után elmondta, hogy "a koalíciós szerződést várhatóan szerda estig megkötik", az új kormány pedig "a jelek szerint legkésőbb csütörtökön felállhat".

A kis párt 6 százalékot szerzett, és ezáltal 17 mandátumhoz jutott az új görög parlamentben. A pártvezető megerősítette, hogy a Dimar ragaszkodik a nemzetközi hitelmegállapodás feltételeinek enyhítéséhez.

Az egyelőre még nem világos, hogy a Európa-párti kormányt támogató harmadik párt, a választásokon harmadik helyen végzett Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) milyen formában fog részt venni a kabinetben. Szamarasz Kuvelisszel való megbeszélését követően várhatóan Evangelisz Venizelosz Paszok-elnökkel is tárgyal szerda délután.

Venizelosz kedden úgy nyilatkozott, hogy pártja "teljes mértékben" támogatni fogja az új kormányt,

A három párt összesen 179 hellyel rendelkezik a 300 fős parlamentben. Az Új Demokrácia 129, a Paszok pedig 33 mandátumot nyert el a vasárnapi voksoláson.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×