Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.85
bux:
144727.2
2026. október 14. szerda Helén

A Sziriza nem vesz részt egy koalíciós kormányban

Nem hajlandó részt venni egy koalíciós kormányban a görög Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) - erősítette meg hétfőn a párt elnöke, Alexis Ciprasz.

Ciprasz Antonisz Szamarasszal, a választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) vezetőjével való találkozója után azt mondta: "Ellenzékben leszünk. Ellenfelek maradunk".

A vasárnapi választásokon második helyen végzett Sziriza elnöke már a voksolás napján leszögezte, hogy pártja nem lép majd koalícióra.

Szamarasz közölte, hogy pártja ígéreteihez híven továbbra is kiáll a takarékossági programok végrehajtása mellett. "A görög nép a mi európai politikánkat választotta. Betartjuk, amit ígértünk. Ciprasz nem akar egy ilyen kormányban részt venni" - közölte a találkozót követően.

Szamarasz héftőn azt hangsúlyozta, hogy azonnal meg kell alakítani a "nemzeti egyetértés" kormányát Görögországban, miután kormányalakítási megbízást kapott Karolosz Papuliasz államfőtől.

Az ND vezére hétfőn Evangelosz Venizelosszal, a harmadik helyezett szocialista Paszok elnökével is tárgyal majd a koalícióra lépésről. A két párt tavaly a májusi választásokig kényszerkoalícióban kormányzott, s ketten együtt jelenleg is többségben vannak a parlamentben. Ugyanakkor egy újabb konzervatív-szocialista összefogás valószínűségét csökkenti, hogy Venizelosz korábban ragaszkodott hozzá, hogy egy nagykoalíciónak a Sziriza is tagja legyen.

Ezzel párhuzamosan a vasárnap hat százalékot szerző Demokratikus Baloldal (Dimar) elnöke hétfőn azt mondta, hogy pártja kész támogatni egy európárti koalíciót, ha az újratárgyalja a nemzetközi pénzügyi segítség "súlyos" feltételeit, illetve ha az ország az eurózóna tagja marad.

Az ND 129 képviselői helyet szerzett a 300 fős athéni parlamentben a vasárnapi választásokon a szavazatok 99,84 százalékának összesítése alapján. Az ND a szavazatok 30 százalékát szerezte meg. A Sziriza a szavazatok 27 százalékával 71 mandátumhoz jutott. A Paszok 12 százalékot (33 mandátum), a nacionalista Független Görögök 7,5 százalékot (20 mandátum) ért el. A neonáci Arany Hajnal a szavazatok 7 százalékát kapta (18 mandátum). A Dimar 6 százalékot szerzett (17 mandátum), a kommunista párt 4,5 százalékot (12 mandátum).

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×