Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Terroristát megölni nem kell félnetek

Azok az amerikai állampolgárok, akik csatlakoztak az al-Kaidához, vagy a terrorhálózat társzervezeteihez, halálos csapás célpontjai lehetnek, amennyiben az Egyesült Államokat közeli veszély fenyegeti és az adott személyek elfogása megvalósíthatatlan - jelentette ki Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.

A miniszter most először részletezte az Obama-kormánynak az Egyesült Államok ellen támadást tervező és külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok likvidálásával kapcsolatos álláspontját, amely bírálói szerint ellentétes mind az amerikai, mind a nemzetközi joggal.

"Bármely olyan döntés, amely arról szól, hogy az Egyesült Államok egyik állampolgára ellen alkalmazzanak halálos erőt - még abban az esetben is, ha az illető idegen földön az al-Kaida operatív vezetője lett -, a legnehezebbek közé tartozik, amellyel a kormányzat vezetőinek szembe kell nézniük" - mondta Holder a chicagói Északnyugati Egyetemen elmondott beszédében. A miniszter kerülte a nyílt utalást a tavaly Jemenben a CIA dróncsapása által likvidált Anwar al-Awlaki imám esetére, aki csatlakozott az al-Kaida egyik társszervezetéhez és több, az Egyesült Államok elleni támadás irányítója volt.

"Az amerikaiakat biztosítani lehet - és ezt meg is érdemlik -, hogy a védelmükben végrehajtott akciók összhangban állnak az értékeikkel és a törvényeikkel" - hangoztatta az igazságügyi miniszter.

Emberi jogvédő csoportok szerint az amerikai kormány álláspontja zöld utat enged annak, hogy amerikaiakat az őket az alkotmány értelmében megillető bírósági eljárás nélkül gyilkoljanak meg. Holder ezt az érvelést elvetette.

Mint mondta, az ilyen csapásokhoz nincs szükség bírósági felhatalmazásra, mert az elnök elrendelheti az erő alkalmazását idegen földön egy olyan külföldi terrorszervezet vezetője ellen, amely háborúban áll az Egyesült Államokkal - "még akkor is, ha az illető történetesen amerikai állampolgár".

Holder ugyanakkor rámutatott, hogy halálos erőnek az amerikaiakkal szembeni külföldi alkalmazásának meg kell felelnie a hadviselés több törvényének, egyebek mellett biztosnak kell lenni abban, hogy a célpont katonailag értékes és hogy lépések történtek a járulékos veszteségek korlátozására.

"Az emberiesség elve megköveteli tőlünk, hogy olyan fegyvert alkalmazzunk, amely nem okoz fölösleges szenvedést" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "ezek az elvek nem zárják ki a lopakodó technika vagy a műszakilag fejlett fegyverek bevetését".

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×