Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
323.13
bux:
145022.9
2026. október 16. péntek Gál

Kína szerint az észak-koreai szökevények nem menekültek

Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.

Azok, akik gazdasági okokból szöknek át a határon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) területéről, illegális határátlépők és nem tartoznak a menekültkategóriába - hangsúlyozta tájékoztatóján Hung Lej (Hong Lei).

Megerősítette, országa körültekintően jár el ilyen esetekben, figyelembe véve a hazai, a nemzetközi jogot, és a humanitárius szellemet.

Dél-Koreai jelentések szerint a közelmúltban legkevesebb tíz Kínába menekült észak-koreaira várt hazatoloncolás, ami ellen Szöul is szót emelt. A dél-koreai külügyminisztérium arra kérte Pekinget, hogy az északkelet-kínai Senjang (Shenyang) városban őrizetbe vett csoport tagjait ne küldje vissza Észak-Koreába. Kiutasításuk ellen szólaltak fel koreai aktivisták és a törvényhozás tagjai is.

"Mivel a párbeszéd (Kínával) nem jól működik, nemzetközi támogatást fogunk kérni több csatornán, így az ENSZ menekültügyi főbiztosától is" - jelentette ki a szöuli külügyi tárca szóvivője. Ugyancsak megerősítette, hogy közel három éve 11 észak-koreai menekült tartózkodik Dél-Korea pekingi, illetve senjangi külképviseletén, mert Kína nem járul hozzá, hogy Dél-Koreába utazzanak tovább.

Megfigyelők úgy vélik, Peking szigorú fellépésével igyekszik elejét venni a további szökéseknek. Sajtójelentések szerint Kínában hosszú ideje - üzleti alapon - dél-koreaiakból álló csoportok szakosodtak az északiak délre menekítésére. A dél-koreai aktivisták rendszeresen arra hívják fel a figyelmet, hogy a visszatoloncoltakra hazájukban szigorú büntetés, kínzás vár.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

Az elektromos autózás Magyarországon még lemaradásban van az európai átlaghoz képest, de a trend egyértelmű: a céges vásárlók húzzák a piacot, miközben a benzines és dízel modellek aránya fokozatosan csökken. A videóban szó esik arról is, hogyan reagálnak az autógyártók a változó igényekre, és miért marad kulcskérdés a többféle hajtáslánc párhuzamos kínálata. A BMW példáján keresztül az is látszik, hogy a klasszikus modellek, az elektromos újdonságok és a jövő technológiái egyszerre formálják az autópiac következő éveit. Debrecen, a Neue Klasse és az új generációs modellek mind azt jelzik: nagy átalakulás előtt áll az iparág. Az MHC Mobility éves rendezvényén jártunk.A cikk és a videó megjelenését az MHC Mobility támogatta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×