eur:
388.66
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Õrizetbe vették Mubarak két fiát

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök két fiát - jelentette szerdán az egyiptomi állami tv.

Miközben az exelnököt a vörös-tengeri Sarm-es-Sejk üdülőhely kórházában ápolják, az onnan nem messze lévő bíróságon Kairóból érkezett ügyészek kihallgatták a két fiút, Gamalt és Alaát.

Ezt követően bejelentették, hogy Mubarak két fiát 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja mellett azzal is gyanúsítják őket, hogy a januári és februári népfelkelés idején kezdeményezték, hogy a karhatalom lőjön a tüntető tömegbe. A felkelés idején közel 800 ember halt meg a hatóságok erőszakcselekményeiben.

Az épület előtt nagyjából kétezres tömeg követelte a Mubarak-fivérek őrizetbe vételét. Amikor elvitték őket, palackokkal és kövekkel dobálták meg a lefüggönyözött ablakú kisbuszt.

Gamálnak, Mubarak fiatalabb fiának magas tisztsége volt az ország korábbi vezető pártjában. A széles körben osztott vélemény, miszerint Gamált szemelte ki apja saját utódjául, nagyban hozzájárult az egyiptomi felkelés sikeréhez, amely végül megdöntötte Mubarak uralmát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×