eur:
389.41
usd:
361.54
bux:
68381.53
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Andor László: Németország profitál a munkaerő-piac megnyitásából

Andor László szerint Németországnak csakis előnye származik munkaerő-piacának teljes megnyitásából.

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásáért felelős tagja mindezt a Berliner Zeitung című német lap hétfői számában megjelent interjújában fejtette ki. A magyar biztos hangsúlyozta: az eddigi korlátázások május elsejei eltörlését Németországnak nem fenyegetésnek, hanem esélynek kell tekintenie.

Andor László emlékeztetett: az úgynevezett régi tagállamok közül Ausztria mellett Németország korlátozta a leghosszabb ideig - pontosan hét évig - munkaerő-piacára való bejutást a 2004-ben csatlakozott keleti tagországok, köztük Magyarország munkavállalói előtt. A korlátozok május első napjától végérvényesen megszűnnek. Mindezzel összefüggésben a biztos úgy vélte: talán okosabb lett volna, ha Németország már korábban feloldja ezeket a korlátozásokat.

Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikai felelőse szerint a munkaerő-piacait már korábban megnyitó tagországok példája bizonyítja, hogy az intézkedés semmifajta zavart nem okozott, sőt gazdaságaik profitáltak az új munkaerő beáramlásából. Andor László kijelentette: Németország esetében a bizottság mintegy 100 ezer új munkaerő bevándorlásával számol. Mindez nem okozhat gondot, sőt a szakképzett munkaerő hiánya és a lakosság elöregedése miatt még kívánatos is lehet - fogalmazott a magyar biztos, aki szerint a korlátozások megszüntetése a német munkaerő-piacon semmilyen torzulást nem fog eredményezni.

Az interjúban Andor László utalt ugyanakkor a munkaerő szabad áramlásának másik oldalára, illetve konkrétan arra, hogy mindez problémát okozhat az új tagállamok számára. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy sok kelet-európai ország már most orvosokat, illetve más egészségügyi alkalmazottakat veszít, azaz olyan munkaerőt, amelynek kiképzése sok pénzbe került. A biztos szerint az ilyen torzulások ellen az érintett országoknak valamit léphetnének. Andor László szerint azonban csakis ösztönözni lehet például a fiatal orvosokat arra, hogy az hazai egészségügyi szektorban dolgozzanak. Kényszeríteni azonban nem szabad őket az otthonmaradása - fogalmazott a magyar biztos, aki ezzel összefüggésben a szabad áramlást az Európai Unió egyik legnagyobb vívmányának nevezte.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Az ukrán dolgozók az oroszok elleni háború óta csak „átutazók”, döntő többségében az ázsiai munkaerőre álltak át a magyar cégek, ha külföldiekben gondolkodnak. Óriásit ugrott a fülöp-szigeteki munkavállalók száma, de továbbra is nagy számban hoznak be vietnámi, legújabban pedig kirgiz dolgozókat. Bár az átlag ázsiai dolgozó számára jobb a bérszínvonal Magyarországon az otthoni lehetőségeihez képest, azért a nyugat-európai fizetésekkel még nem tudják felvenni a versenyt a legnagyobb itthoni cégek sem. Cikkünkből az is kiderül, mi a titka annak, hogy sok dolgozó mégis Magyarországot választja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×