eur:
389.3
usd:
361.94
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Luxusautóba rohant a házmester: élete végéig fizethet

Mintegy 63 millió forintot kell fizetnie egy orosz házmesternek, mert Moszkvában közlekedési balesete volt, és balszerencséjére épp egy Maybachba, a világ egyik legdrágább autójába rohant bele.

A tveri férfi egy moszkvai hídról jött le, belerohant az előtte álló kocsiba, és fellökte azt a járdára, majd a korlátnak ütközve összetörte az elejét is.

A kocsi egy Maybach volt: ez afféle méretre készülő Mercedes. Szinte minden opcionális rajta, a kézi csomózású szőnyegektől, a műszerfal nemesfa-borításáig, és az ülések bőr, gyapjú, vagy selyem kárpitjáig. Az idei modelleket a sajtó kerekeken guruló luxusvillának nevezte, a szerényebb modell ára 310 ezer eurónál (közel 87 millió forintnál) kezdődik.

A Moszkvában összetört Maybach javítási költsége mintegy 63 millió forintnak megfelelő összeget tett ki, a biztosító kifizette ugyan, de kiállította a számlát a szerény keresetű házmesternek, Szergej Perepelkinnek.

A férfi azzal érvel, hogy nem hajtott végre semmiféle manővert, csak egy pocsolyából az autója által felcsapott víz teljesen elborította a szélvédőjét, és aztán egy lökést érzett. A kocsiból kiszállva látta meg, hogy a világ egyik legdrágább autójába ment bele.

Perepelkin bírósági úton szándékozik megtámadni a biztosítót, és a közlekedésrendészet munkatársai által a helyszínen felvett jegyzőkönyvet is. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szerint azonban a jogászok úgy vélik: gyakorlatilag nincs esélye rá, hogy megnyerje a pert, vagyis minden bizonnyal élete végéig fizetnie kell.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×