Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Putyin: A jövő évi aratásig fennmarad gabona exporttilalom

Az augusztus 15-én életbe lépett gabona-exporttilalom feloldását legkorábban a jövő évi aratás eredménynek ismeretében lehet vizsgálni - jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin miniszterelnök.

A kormányfő Szaratovban beszélt erről, az államtanács elnökségének ülésén, amelyen előtte Dmitrij Medvegyev elnök szólt az élelmiszerpiaci helyzetről.

Putyin hozzátette: ezt azért jelentette be, hogy csillapítsa a piacon mutatkozó idegességet, és a piac minden szereplője számára elősegítse a gazdasági tevékenység stabilitását és előreláthatóságát.

Oroszország augusztus 15-én léptetett életbe tilalmat a gabona exportjára, miután idén az aszály miatt a tavalyi 97 millió tonnánál lényegesen csekélyebb, a derűlátó becslések szerint is legfeljebb 67 millió tonnás termés várható. Augusztus közepén azonban még úgy látszott, hogy a tilalmat már idén év végén feloldhatják.

Tavaly Oroszország több mint 24 millió tonna gabonát exportált, de idén az sem biztos, hogy az új termés és a tartalékok együttesen elegendőek lesznek-e a belső szükséglet fedezésére. Ennek ellenére szakértők szerint csak csekély mennyiségű importra, mintegy 2-2,5 millió tonnára lesz szükség.

A kormányfő arról is beszélt, hogy feltétlenül meg kell szabadítani az egyes régiók élelmiszerpiacát és kereskedelmét a monopóliumoktól. Elmondta, hogy erre minden egyes régiónak programot kellett kidolgoznia szeptember 1-ig, és felszólította a gazdaságfejlesztési minisztériumot és a versenyhivatalt e programok végrehajtásának szigorú ellenőrzésére.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×