Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Ennyit ért az al-Kaida spanyol túszainak szabadsága

A spanyol kormány összesen hétmillió euró váltságdíjat fizetett azért a két férfiért, akit tavaly novemberben Mauritániában ejtett túszul az Iszlám Magreb al-Kaidája terrorszervezet, és hétfőn visszanyerte szabadságát - jelentette kedden forrásmegjelölés nélkül az El Mundo című spanyol napilap.

A terrorszervezet követelte egy Mauritániában bebörtönzött tagjának szabadon bocsátását és 3,8 millió euró (5 millió dollár) váltságdíj kifizetését.

A lap szerint Madrid januárban közvetítőknek kifizette a 3,8 millió eurót, de azok ebből 2,3 milliót megtartottak maguknak. A kormány ezután áprilisban és májusban kifizetett még 3 millió eurót, 2,3 milliót az emberrablóknak, és 770 ezret a közvetítőknek.

Roque Pascalt és Albert Vilaltát, a spanyol Accio Solidaria szervezet két önkéntesét november óta tartották fogva a terroristák a Száhelben. Egyik társukat, Alicia Gamezt már márciusban szabadon engedték. A kormány egyik esetben sem említette, hogy váltságdíjat fizetett volna a túszokért. A csoport segélyt szállított a szegény falvaknak, amikor lecsaptak rájuk.

Az El País szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája hétfőn hangfelvételen is megerősítette, hogy elengedte a spanyol önkénteseket, mert "követeléseik egy részét teljesítették".

A terrorszervezet hangsúlyozta, hogy Franciaország a jövőre nézve levonhatja a következtetéseket a cseréből, amely egyértelműen azt jelenti, hogy "lehet ésszerűen bánni" a mudzsáhedekkel.

Az Iszlám Magreb al-Kaidája júliusban megölt egy francia segélymunkást, a 78 éves Michel Germaneau-t, mivel francia és mauritániai csapatok megtámadták egyik bázisukat, azt remélve, hogy ki tudják szabadítani a betegeskedő férfit.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×