Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Obama kitart az Iraki küldetés befejezése mellett

Barack Obama amerikai elnök kitart az eredeti elképzelés mellett, miszerint az amerikai csapatok iraki harci küldetése az eredeti terveknek megfelelően, augusztus végén véget ér - jelentette ki szerdán Washingtonban a Fehér Ház szóvivője.

Obama katonai vezetőkkel, valamint nemzetbiztonsági stábjának tagjaival tanácskozva elégedetten nyilatkozot az országban elért haladásról, amely képessé teszi az iraki haderőt arra, hogy a tervezett időben vegye át a biztonsági műveleteket - mondta Robert Gibbs szóvivő.

Az elnök Hillary Clinton külügy-, és Robert Gates védelmi miniszterrel, valamint James Jones nemzetbiztonsági tanácsadóval és (videokonferencia útján) Ray Odierno tábornokkal, az Irakban állomásozó amerikai csapatok parancsnokával folytatott eszmecserét.

Gibbs úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi, viszonylagos nyugalom ellenére, az augusztus 31-i határidőt megelőzően várhatóan megnövekszik az erőszakos cselekmények száma.

Az iraki vezetéssel egyetértésben elfogadott kivonulási menetrend szerint a hónap végén véget ér az amerikai csapatok harci küldetése Irakban, s 2011. végéig hazatér a közel-keleti országban kizárólag kiképzési céllal hátrahagyott 50 ezer katona is.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×