Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
313.01
bux:
150404.45
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nem várt inflációs adatok Németországban

Németországban a vártnál nagyobb volt az infláció júliusban. Az Európai Unió legnagyobb országában a fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a német statisztikai hivatal kedden közölt végleges adatai szerint.

Elemzők arra számítottak, hogy a hivatal megerősíti az előzetes becslést, amelyek a 16 szövetségi tartomány közül 6 adatai alapján azt mutatták, hogy havi szinten 0,2 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 82 millió lakosú országban.

Az idén eddig júliusban emelkedtek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak éves szinten, a drágulás azonban még így is a monetáris politika által megszabott 2 százalékos határ alatt van.

Júniusban még 0,9 százalékos 12 havi inflációt regisztráltak. A rátát az energia és a szezonális élelmiszerek drágulása hajtotta fel. A háztartások kiadásaiban bő 10 százalékot képviselő energia és szezonális élelmiszerek nélkül számolva 0,6 százalék volna az éves infláció.

Júniusban havi szinten 0,1 százalékos drágulást mértek. Az emelkedés főként a nyaralási szezon hatása; a tanítási szünet és a szabadságolások kezdetével a fogyasztóknak többet kell fizetniük a közlekedésért és a szállásért, a repülőjegyek ára például 13,9 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbit a Destatis közleménye szerint.

Az uniós módszertan alapján számított infláció (HICP) havi összevetésben 0,3 százalék, éves szinten 1,2 százalék volt júliusban. A végleges adat azonos az előzetesen közölttel, és megegyezik a szakértői várakozásokkal.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×