eur:
389.27
usd:
362.09
bux:
68514.78
2024. május 8. szerda Mihály

Az orosz Kommerszant az új magyar kormányról

A Kommerszant című tekintélyes orosz közéleti-üzleti lap "A magyar kormány megnyirbálta önmagát" címmel közölt cikket kedden.

A cikk bevezetőjében Fjodor Lukjanov, a lap budapesti tudósítója megírta, hogy Magyarországon a jobboldali erők szenzációs választási győzelmét követően hivatalba lépett az új kormány, amelynek "legfőbb feladata az előző, Bajnai Gordon vezette +technikai kormány+ által megkezdett válságellenes intézkedések folytatása lesz. A baloldali ellenzék azonban állítja, hogy Orbán Viktor kabinetjének nincs határozott programja a recesszióból való kilábalásra".

A cikk megemlítette, hogy az új miniszterelnök szombaton lépett hivatalba. "A parlamentben mondott beszédében Orbán úr figyelmeztetett, hogy nehéz idők jönnek, de nem konkretizálta terveit arra hivatkozva, hogy az új kormánynak nincs kimerítő információja a gazdasági ügyek állásáról". A szerző hozzátette, hogy a kabinet gazdasági tömbjének a héten kell bemutatnia jelentését az ország aktuális gazdasági helyzetéről.

Lukjanov emlékeztetett rá, hogy Bajnai Gordon "technikai kormányának" legfőbb vívmánya a költségvetés rendbehozatala volt, amit szigorú pénzügypolitikával és a Nemzetközi Valutaalaptól, valamint az Európai Uniótól felvett hatalmas, 25 milliárd dolláros hitellel ért el. "Ennek eredményeként ma Magyarország pénzügyi mutatói szinte a legjobbak Európában: a költségvetés hiánya az előző évek 10-12 százalékával ellentétben nem haladja meg a 3,5 százalékot".

A szerző megfigyelőkre hivatkozva azt írta, hogy az új magyar kormány e sikerek megerősítése érdekében várhatóan folytatja a költségvetési kiadások csökkentésének a Bajnai-kormány által megkezdett politikáját.

"A fő erőfeszítések kezdetben az államapparátus csökkentésére irányulnak majd. Jellemző, hogy az új kabinet minisztereinek száma a felére csökkent az előző kormányhoz képest. A jövőre nézve tervbe vették az országgyűlési képviselők létszámának 386-ról 200-ra történő csökkentését is. A bürokratikus apparátus jelentős csökkentéséből számít az Orbán-kormány kellő eszközökhöz jutni ahhoz, hogy 10 év alatt egymillió új munkahelyet teremtsen. Emellett a válságellenes intézkedések folytatásaként az üzleti élet adóterheinek érezhető csökkentését tervezi" - mutatott rá a Lukjanov.

Hozzátette: megfigyelők szerint ez az új hatalom két legfőbb feladata a gazdaság területén, a munkanélküliség ugyanis az utóbbi 20 év maximális szintjére (12 százalék) jutott, az adók pedig magasabbak, mint bármely szomszédos országban.

"Igaz, hogy Orbán Viktor korábbi ígéretei az adók csökkentéséről és a jelenlegi költségvetés felülvizsgálatáról aggodalmat keltettek a Nemzetközi Valutaalapnál és az EU-ban. Ott attól tartanak, hogy mindez a pénzügyi fegyelem és a költségvetési mutatók romlásának terhére történik meg. Az új magyar kormánynak már júniusban be kell számolnia az említett nemzetközi szervezetek előtt a felvett hitelről, és talán újabb összeget kell kérnie. Az IMF és az EU aggodalmaival a háttérben a parlamenti ellenzék - a baloldali szocialisták, a zöldek és a szélsőjobb (a Jobbik mozgalom) - úgy véli, hogy az új kabinet programjából hiányoznak a konkrétumok, és a program nem más, mint szép óhajok gyűjteménye" - írta a tudósító.

Végül megállapította: Moszkvát a magyarországi politikai változások nyomán a jelek szerint nem fenyegetik komoly kellemetlenségek. Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktort hivatalba lépése alkalmából az elsők között üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. Múlt szombaton pedig a Népszabadság című lap azt írta, hogy az új magyar kormány tárgyalni kíván a Mol 21,2 százalékos részét megszerző orosz Surgutneftegaz társasággal, amely mindeddig nem került be a tulajdonosok jegyzékébe, mivel a magyar hatóságok nem hagyták jóvá az üzletet.

A Mol-ügylettel kapcsolatban a Vedomosztyi című lap kedden emlékeztetett rá, hogy a piacon már év eleje óta keringenek olyan hírek, amelyek szerint a Surgutneftegaz kész eladni 1,4 milliárd euróért vásárolt részvénycsomagját magának a Molnak.

A lapnak a társasághoz, valamint az energetikai minisztériumhoz közelálló forrásai szerint azonban az áprilisi magyarországi választások előtt - azok eredményét várva - befagyasztották a tárgyalásokat. Vlagyimir Bogdanov, a konszern vezérigazgatója közvetlenül a választások után sokat ígérően bejelentette, hogy a Mollal való partnerség továbbra is lehetséges, a helyzet "elkezdett elmozdulni a megfelelő irányba". "Úgy tűnik azonban, hogy nem teljesültek a remények, hogy az új vezetéssel sikerül megállapodni, a viszony enyhüléséről nincs hír, s a rész eladásáról az új kormánnyal kezdett tárgyalások sem hoztak eredményt, ha lehet hinni a Népszabadság szombati közlésének" - írta a Vedomosztyi.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Sok társasházban nem figyelnek erre, pedig milliók múlhatnak rajta

Sok társasházban nem figyelnek erre, pedig milliók múlhatnak rajta

A társasházakban a közös költségek inflációkövető emelése elkerülhetetlen a növekvő üzemeltetési költségek és az elengedhetetlen felújítások finanszírozása miatt, ami jelentős anyagi terhet ró a lakástulajdonosokra - írja a Világgazdaság. A társasházak számára emellett kiemelten fontos lenne a felújítási alap létrehozása és fenntartása ahhoz, hogy az állami kamattámogatott hitelt igénybe tudják venni. Egy átfogó felújítás pedig milliós értéknövekedést jelenthet akár az egyes lakásoknál is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×