Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.89
bux:
149778.81
2026. augusztus 12. szerda Klára

"A nyugati világ gondolkodását nem lehet ráerőltetni a muszlimokra"

Az iszlám társadalmak modernizálásához újra kell értelmezni a vallási útmutatásokat - mondta Ali Abdul-Amir Allavi, Irak háború utáni kormányainak kereskedelmi-, honvédelmi- és pénzügyminisztere a Közép-Európai Egyetemen.

 A nyugati világ gondolkodását nem lehet ráerőltetni a muszlimokra, legitimáltatni kell azokat az iszlám tanításaival - mondta Ali Abdul-Amir Allawi, az iraki háborút követő kormányok kereskedelmi-, honvédelmi- és pénzügyminisztere a Közép-Európai Egyetemen tartott "Az emberi- és politikai jogok újrafogalmazása az iszlámon belül - az etikai perspektíva" című előadásában.

"A muszlimokat köti szent törvényük a saría és leginkább amiatt szabnak feltételeket, illetve járják saját útjukat az emberi jogok kihívásaival kapcsolatban, ahogy ezeket az útmutatásokat értelmezik" - mondta.

Ali Abdul-Amir Allavi hangsúlyozta, hogy a vallásuk által mélyen áthatott iszlám társadalmakban vannak akik úgy vélik, hogy vissza kéne térni az eredeti saríához, a modernizáció hívei szerint azonban ez lehetetlen. A harmadik út a szent törvények egyfajta felülvizsgálata lehet, amelynek során új - a modern társadalmakkal összeegyeztethetőbb - hangsúlyok alapján értelmezik a tanításokat.

"Ha képesek ezt újraértelmezni, és közzétenni, mintha erkölcsi tanulságokra mutatnának rá, az új etikai keret által úgy hiszem, hogy néhány az iszlámban szentnek és sérthetetlennek tűnő állapot rövid időn belül könnyen megváltozhatna." - mondta.

Ali Abdul-Amir Allavi úgy vélte, hogy ez a folyamat több országban - például Törökországban és Indonéziában - már el is kezdődött.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×