A pilóta nem sokkal a felszállás után jelezte, hogy műszaki probléma miatt visszafordul, de a leszállópályát már nem érte el.
A pilóta nem sokkal a felszállás után jelezte, hogy műszaki probléma miatt visszafordul, de a leszállópályát már nem érte el.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.
November végén indulnak a pozsonyi karácsonyi vásárok. Itt vannak a 2026-os dátumok, nyitvatartások, ünnepi programok és utazási tudnivalók.
The 25-year-old suspect, described by authorities as being inspired by "far-right ideologies", drove to the city's main square on Saturday and opened fire.