Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hatvanmillió ember szennyezheti be a Gangeszt

Hinduk milliói igyekeznek a szent városba, Haridvarba, a Gangesz partjára. A hatóságok arra intették a zarándokokat, hogy tartózkodjanak a folyó szennyezésétől, amely nemcsak India legszentebb folyója, de a legszennyezettebb is.

A Kumbh Mela fesztivál három hónapig tart. Az ünnepet tizenkét évente rendezik meg az ország négy fontos szent helyén, Haridvar mellett Prajágban, Naszikban és Uddzsain.

A világ legnagyobb vallási ünnepére - amely csütörtökön kezdődik - idén mintegy 60 millió emberre számítanak a Gangesz partján. Az ünnepre nemcsak vallási vezetők, hanem hétköznapi, hitüket gyakorló emberek is nagy számban látogatnak el.

A különböző vallási csoportok közül leghíresebbek Síva imádói, a Nága Babák, akik meztelenül járnak, testüket hamuval kenik be, a hajuk pedig csimbókos. Ez a csoport szokott elsőként megfürödni a Gangeszben.

Az ünnep időpontját a Jupiter és a Nap asztrológiai helyzete alapján határozzák meg.

Az észak-indiai városba, Haridvarba 2,5 millió embert várnak a vallási ünnepre, akik a városba érkezve azonnal megfürdenek a szent folyóban. Előfordulhat azonban, hogy a hetek múlásával összesen 60 millió zarándok vesz részt az ünnepen, amelyet egyesek jógi kongresszusként emlegetnek, mivel jógik, szádhuk, azaz szent emberek érkeznek.

Az eseményre még az eldugott barlangokban élő remeték is a városba érkeznek.

A nagyvárosok napilapjaiban az indiai kormány kedden egész oldalas hirdetéseket tett közzé, amelyben kilistázta a zarándokok számára a vezetőket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×