Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kormányfői megrovást kapott egy bolgár miniszter

A bolgár miniszterelnök megrótta egyik miniszterét amiatt, hogy egyik, a kormánnyal nem egyeztetett nyilatkozatában meglebegtette Törökország európai uniós csatlakozásának megvétózását.

Bojko Boriszov kormányfő csütörtöki beszámolók szerint közölte, hogy ez volt az "utolsó figyelmeztetés" a határokon túl élő bolgárokért is felelős tárca nélküli miniszter, Bozsidar Sztojanov címére.

Sztojanov kedden kijelentette, hogy befolyásolhatja Törökország EU-csatlakozását, ha nem sikerül megállapodásra jutni a Kelet-Trákiából 1913-ban elűzött több mint 250 ezer bolgár, illetve a leszármazottak kárpótlásának kérdésében. Közölte: a kormány tervei szerint felgyorsítják a szükséges dokumentumok összegyűjtését, hogy az év végére be tudják nyújtani a Törökországgal szembeni 20 milliárd dolláros kártérítési követelést.

A nyilatkozat feldühítette Ankarát. Ahmet Davutoglu török külügyminiszter figyelmeztette Szófiát, hogy az ilyen megjegyzések kárt okozhatnak a kétoldalú kapcsolatoknak.

A bolgár miniszterelnök, aki január végén vagy február elején tesz hivatalos látogatást Törökországban, leszögezte, hogy Sztojanov kijelentései nem a kormány hivatalos álláspontját tükrözik. A BTV kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában közölte: figyelmeztette miniszterét, hogy meneszti, ha még egyszer előfordul hasonló eset.

Egy bolgár kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy Bulgária támogatja a törökországi reformokat, és egyetlen kétoldalú kérdés, így a menekültek kárpótlásának ügye sincs közvetlen kapcsolatban az EU bővítésével. Bulgária 2007-ben csatlakozott az unióhoz.

A 65 éves Sztojanov végzettségére nézve történész, s egy időben a bolgár nemzeti múzeumot is vezette. Egy internetes portálnak adott nyilatkozatában azt ígérte, hogy a jövőben visszafogottabban fog nyilatkozni. A miniszter az elmúlt hónapokban öt alkalommal okozott külpolitikai botrányt kijelentéseivel, s különösen feldühítette a szomszédos Macedóniát az ott élő bolgárok helyzetének bírálatával.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×