A klímaváltozás nem pusztán a felmelegedésről szól. Sokkal inkább az erőforrások, a nyersanyagok, a víz, és az élelmiszer ésszerű felhasználásáról. Teljesen kizsákmányoljuk kis bolygónkat, mivel egyre többen vagyunk, és egyre többet fogyasztunk. Az is baj, hogy a világgazdasági modell folyamatos bővülésre épül, de ez egy idő után már nem lehetséges. Be kell látni, hogy ez a modell nem tartható fenn, csak akkor működött, amikor még jóval kevesebben voltunk. Több mint egymilliárd kínai és ugyanennyi indiai él már a Földön, akik magasabb életszínvonalat akarnak. Így viszont a mostani termelői-fogyasztói rendszer össze fog omlani.

A leghamarabb ez ellen a koppenhágai klímacsúcson tehetnek az országok. Mire számíthatunk, tekintettel a változó amerikai és kínai hozzáállásra?

Nem vagyok túl optimista. Az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is nagyon komoly ellenérdekelt lobbicsoportok dolgoznak, amelyek mindenáron lelassítanák a klímaváltozás elleni harcot. Ha a fejlett ipari országok nem tesznek többet annál, mint amit most, vagy nem teljesítik a vállalásaikat, akkor soha nem fogjuk tudni rávenni a fejlődő, nagy szennyező országokat: Kínát, Indiát, Brazíliát arra, hogy ők is változtassanak. Azért is pesszimista vagyok, mert a világ nem tudott elegendő támogatást nyújtani a szegény országoknak a szennyező technológiák leváltására. Õk már most szenvednek a klímaváltozás következményeitől.

Az amerikai és a kínai hozzáállás egy kicsit sem reményt keltő? Hiszen - bár konkrétumok vállalása nélkül - ma már olyan dolgokat mondanak, amelyek elképzelhetetlenek lettek volna 20 éve.

Kétségtelen, hogy az első félévben kellemesen csalódhattunk Kínában és Indiában, mert tettek lépéseket a jó irányba, és egyáltalán részt vesznek a vitákban. A megoldástól azonban még nagyon messze vagyunk. Szerintem a világ még nincs készen arra, hogy Koppenhágában egy teljes körű és elégséges megállapodás szülessen. Megvan a veszélye annak, hogy gyenge kompromisszum lesz a végeredmény, és bezárjuk a világot valamibe, amiből nem fog tudni kitörni. Tehát Koppenhágára úgy kell tekinteni, mint a legeslegelső lépésre egy távoli megoldás felé. Jövőre folytatni kell a tárgyalásokat, és csak egy sokkal ambiciózusabb vállalást szabad elfogadni.

Az ebben a félévben az EU soros elnökségét adó Svédország mennyire tudta ráirányítani a figyelmet a klímaváltozásra?

Úgy vélem, a svéd kormány jó munkát végzett, pusztán annak elérésével, hogy most már minden ország beszél a témáról és egység mutatkozik az Európai Unión belül. De azt a svéd kabinet is tudja, hogy amire Koppenhágában szükségünk lenne, az jóval több, mint amiről most beszélünk. Pesszimista vagyok. Az elmúlt 15 év svéd erőfeszítései, például a szénadó, megmutatták, hogy egyedül is lehet eredményeket elérni, csökkenteni a kibocsátást és pénzt megtakarítani.

Ön az Európai Parlament tagja volt 10 évig. A képviselő-testület gyorsította vagy inkább hátráltatta a folyamatot?

Az Európai Parlament mostanáig egyértelműen progresszív erő volt. A múlt decemberi EU-szintű megállapodáskor a parlament például jóval radikálisabb vállalásokat akart. Most új parlament van, ennek már nem vagyok tagja, de szerintem továbbra is zászlóvivője lesz a klímaváltozásnak.