Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
324.59
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

"Nem követett el szabálytalanságot a bécsi rendőrség"

Egy belső vizsgálat eredménye szerint nem követett el szabálytalanságot a bécsi rendőrség augusztusban, amikor őrizetbe vett egy győri nőt. Az osztrák főváros rendőrkapitányságának közleménye szerint a rendőrök nem hibáztak, és vitatják a sértett kijelentéseit, amely szerint megalázó vagy hátrányosan megkülönböztető módon jártak el.

 A Kisalföld című napilap korábban arról számolt be, hogy pert fontolgat a bécsi hatóságok ellen egy lopás gyanúja miatt őrizetbe vett és három napig fogdában tartott magyar nő családja. A Győr-Moson-Sopron megyei lap szerint a nő és élettársa kisfiukkal a férfi fizetéséért utaztak az osztrák fővárosba.

A nő a gyerekkel egy bécsi játszótéren volt, amikor a rendőrök azt állították, hogy lopás közben tetten érték, ezért előállították. A nő elmondása szerint meztelenre vetkőztették, átvizsgálták, és ujjlenyomatot vettek tőle, majd 3 napig fogva tartották, aztán óvadék ellenében szabadon engedték.

Németh Krisztina bécsi főkonzul korábban azt mondta: ha az eljárás végén bebizonyosodik a gyanúsított ártatlansága, akkor kártérítést igényelhet a hatóságoktól.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×