Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rostoványi: Iránban demokratikus totalitarizmus érvényesül

A síiták többsége nem ért egyet azzal, hogy a vallási vezetés aktívan részt vegyen a politikában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt egyetemi tanár. A Közel-Kelet-szakértő hozzátette: ennek ellenére az iráni ellenzékiek nem rendszerváltozást akarnak.

Iránban a vallási vezetés aktívan részt vesz a politikában, de ez nem a többségi síita álláspontot képviseli - mondta Rostoványi Zsolt. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a síiták többsége szerint a vallási vezetőknek távol kellene tartaniuk magukat a politikától.

A Közel-Kelet-szakértő emlékeztetett: a nagy tekintélyű ajatollahok közül sokan szintén annak a hívei, hogy a vallási vezetés legyen semleges a politikában. Hozzátette. az Õrök tanácsa delegációja ellátogatott a vallási vezetőhöz, aki nyilatkozatában inkább a reformerek mellett áll, míg egy másik ajatollah az erőszak elkerülésére szólított fel.

A választások egyik résztvevője sem rendszerváltozást akar, az iszlám forradalmon belül mozognak - emelte ki az egyetemi tanár.

Rostoványi Zsolt hangsúlyozta: Iránban demokratikus totalitarizmus érvényesül. Az iszlám az állam alapvető ideológiája, ezt mindenki elfogadja, de ezen belül széles a mozgástér - fejtette ki.

Irán intézményrendszere közel áll a nyugati értelemben vett demokráciához, de ez az iszlám rendszer keretein belül mozog, és az Õrök tanácsa alkotmánybíróságként ügyel arra, hogy ezen keretek közül ne is kerüljön ki - közölte a szakértő.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×