Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kelemen Hunor az RMDSZ államfőjelöltje

Kelemen Hunor ügyvezető elnök lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államfőjelöltje az őszi választáson. A szövetség állandó tanácsának döntését az RMDSZ kisparlamentje is megerősítette.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség állít jelöltet az őszi államelnök-választásra; a versenyben Kelemen Hunor ügyvezető elnököt indítja el - erről az RMDSZ vezetőiből álló állandó tanács döntött az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa ülése előtt, így Kelemen már egyedüli jelöltként állt a tanács elé, ahol a szavazatok bő háromnegyedét szerezte meg.

Több képviselő is hangsúlyozta, Markó Béla szövetségi elnököt látták volna legszívesebben az államfőjelölti kampányban, de lapértesülések szerint Borbély László és Frunda György jelöltsége is felmerült.

Az ülésen az is elhangzott, a jelöltségnek tulajdonképpen az RMDSZ belügyeire lehet kihatása, Markó Béla elnöki mandátuma ugyanis két év múlva lejár, ésg már korábban közölte, nem vállal további elnökséget. Utódja megválasztásánál viszont fontos lehet az államelnöki kampányban megszerzett népszerűség.

Az RMDSZ egyébként azt is mérlegelte, érdemes-e elnökjelöltet állítania. A korábbi években ugyanis az indokolta a magyar jelölt állítását, hogy az államfőt a parlamenttel egy időben választották. A példa pedig azt mutatta, egy-egy erős államfőjelölt mozdonyként húzhatja pártja parlamenti jelöltlistáját a választásokon.

Kelemen Hunor is elmondta, az idei elnökválasztáson immár nem a százalékok, hanem az üzenetek lesznek fontosak. Hozzátette, a csapatmunka híve, jelöltségét sem tekinti egyszemélyes kalandnak, megítélése szerint az az egész erdélyi magyarság kalandja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fosszilis energiahordozók kitermeléséhez és a hulladékgazdálkodáshoz – kapcsolódik, amelyeknél viszonylag alacsony költséggel is lehetne mérsékelni a szennyezést. A klímaváltozás ráadásul egy önmagát erősítő folyamatot is elindíthat: az olvadó sarkvidéki örökfagyból felszabaduló metán tovább gyorsíthatja a globális felmelegedést. A kérdés a jövő heti ENSZ-klímacsúcson is napirendre kerül, ahol a hulladékból származó metánkibocsátás visszaszorítása kiemelt témaként szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×