Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
326.6
bux:
143051.28
2026. november 6. péntek Lénárd

Putyin többet keres, mint Medvegyev

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő vagyonbevallása szerint 11 százalékkal többet keres az elnöknél, Dmitrij Medvegyevnél. Többen kétségbe vonják az egykori államfő "szerény" vagyonát.

A korábbi elnök 2008-ban 4,6 millió rubelt, vagyis közel 31 millió forintot keresett miniszterelnökként, míg a nála magasabb állami pozícióban lévő Dmitrij Medvegyev elnök 4,14 millió rubelt, nagyjából 29 millió forintot tehetett zsebre.

Oroszországban az állami vezetőknek tavaly december óta kötelező nyilvánosságra hozniuk vagyonnyilatkozataikat, ám hozzátartozóik bevallását nem kell közzétenniük. Ráadásul nincs is olyan szervezet, amely ellenőrizné, hogy a politikus valós adatokat adott-e meg a bevallásban.

Kritikusai azzal vádolják Putyint, hogy ő Oroszország egyik leggazdagabb elnöke, márpedig a kormányfő hivatalos internetes oldalán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján meglehetősen szerény vagyonnal rendelkezik. A dokumentum szerint Putyin a miniszterelnöki járandósága mellett tavaly 100600 rubelt (700 ezer forintot) kapott katonai nyugdíjként. Tulajdonosa egy szentpétervári 77 négyzetméteres lakásnak is, egy garázsnak, illetve két személygépkocsinak.

Bár Putyinnál kevesebbet keres, Megdvegyevnek nagyobb lakása van: egy 368 négyzetméteres rezidencia Moszkvában, amelyet feleségével együtt birtokol. Van még ezen kívül több mint három millió rubel bankbetétjük és 4700 négyzetméteres földrészük is. Ezen kívül az elnök egy Volkswagen Golf típusú autót tart fenn, és van két parkolóhelye is.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×