Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
308.26
bux:
133574.83
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Segélyt kérnek az orosz pusztítás után

Grúzia pénzsegélyt kért a Nemzetközi Valutaalaptól az orosz hadsereg által okozott károk felszámolására.

John Lipsky, az IMF vezérigazgatójának első helyettese azt mondta: Tbiliszi azt kérte a pénzügyi szervezettől, hogy egy szakértői csoport vizsgálja meg a pénz felhasználásának lehetőségeit. A Világbank már csütörtökön jelezte, hogy tárgyalásokat kezdenek a grúz hitelek törlesztésének átütemezéséről.

Pénteken Oroszország bejelentette, hogy kivonta csapatait Grúziából. A tbiliszi belügyminisztérium ezzel ellentétben arról számolt be, hogy több grúz városban még mindig vannak orosz egységek.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője korábban azt mondta: vannak kisebb orosz csapatmozgások Grúziában, de nem látnak lényegi kivonulásra utaló egyértelmű jeleket.

Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×