Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A fiatalok egynegyede fogyaszt rendszeresen alkoholt

A berlini kormány kábítószerfogyasztást figyelő megbízottja most közétett jelentésében megkongatta a vészharangot a kiskorúak mértéktelen alkoholfogyasztása miatt. De aggasztónak tűnik a lakosság körében igencsak elterjedt gyógyszerfüggőség is.

A 12 és 17 év közötti német fiatalok egynegyede fogyaszt rendszeresen alkoholt, ami a 2005-ös átlaghoz viszonyítva hat százalékos emelkedést jelent. Ebből kifolyólag egyre több kiskorú kényszerül gyors korházi beavatkozásra baráti összejöveteleken történt lerészegedés miatt.

Míg az ezredforduló idején alig tízezer fiatalt kellett gyomormosással és más orvosi közbelépéssel kigyógyítani az alkoholmérgezésből, számuk tavaly már megduplázódott.

A jelentés kiváltképpen aggasztónak tartja a várandós anyák megnövekedett alkoholfogyasztását, mert ennek következtében egyre több terhelt csecsemő jön a világra. Tavaly négyezerre emelkedett azoknak az újszülötteknek a száma, akik magzatként súlyos egészségi károsodást szenvedtek anyjuk italozása miatt.

A kimutatás szerint Németországban 1,3 millióra tehető a rendszeres alkoholfogyasztók száma.

Némi reménysugárt jelent az a tény, hogy a dohányzás leküzdésére hozott intézkedések eredményeképpen jelentősen visszaesett a cigarettázók száma.

Nyugtalanító tünet ugyanakkor a kábítószerek fogyasztásából eredő halálesetek számának növekedése: tavaly 1394-en vesztették életüket elsősorban herointúladagolás következtében.

A jelentés kitér a gyógyszerfüggésre is: másfél millióra tehető a főleg nyugtatókat és altatókat rendszeresen fogyasztók száma. A gyógyszerfüggőségben szenvedők 70 százaléka nő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×