Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elnöki kifakadás: "És én még ezt az embert láttam alsónadrágban!"

Furcsa politikai játszma tartja lázban a franciákat. Nicolas Sarkozy új elnök és a volt miniszterelnök, Dominique de Villepin csatája. Annak ellenére, hogy ugyanannak a pártnak a tagjai, a volt kormányfő bíróság elé állhat egy rágalmazási ügy miatt. A franciák egy része szerint az új államfő így számol le volt ellenfelével. Mások viszont úgy látják: megbünteti az ellene mesterkedőket.

A franciák óvják nyelvüket az idegen szavaktól, de a Clearstream név valószínűleg bekerül a szótárba. Így hívják ugyanis azt a luxemburgi bankot, ahol még 2003-ban felfedezték francia politikusok, többek között Nicolas Sarkozy titkos számláit. A számlák pedig azt mutatták, hogy kenőpénzt kaptak francia hadihajók tajvani eladásáért.

Csakhogy kiderült, hogy az iratok hamisak voltak, azokra rámásolták az akkor még csak miniszteri rangban szolgáló Sarkozy és mások neveit.

De ki akarta ellehetleníteni a már akkor is egy vadászkopó céltudatosságával az elnöki szék felé haladó Nicolas Sarkozyt? Talán a másik oldal: a szocialisták? Úgy tűnik, hogy nem, hanem saját párttársai.

Egyelőre csak találgatásokat hallani, hogy kik is lehettek pontosan a háttérben, de úgy tűnik, Dominic de Villepin volt konzervatív miniszterelnök lesz az, akinek majd felelnie kell az ügyért.

Előzetes vádemelés

Dominic de Villepin nevét megtalálták egy volt hírszerzési főnök számítógépén, aki szerint a rágalmazási ügyben érintettek azt mondták, hogy Villepin utasítására cselekedtek.

A versírással és történelemmel is foglalkozó politikust ezek után decemberben, még hivatali ideje alatt hosszú órákon át kihallgatták, a múlt héten pedig házkutatást tartottak nála. Vizsgálóbírók azt mondták, hogy úgynevezett előzetes vádemelés alá helyezik.

Egyesek magát Jaques Chirac volt elnököt vádolják a rágalmazási üggyel. Õ azonban mentességére hivatkozva nem hajlandó megszólalni. A volt államfőről közismert volt, hogy ki nem állhatta Nicolas Sarkozyt, akinek viszonya volt a lányával, de aztán elhagyta őt. Jaques Chirac állítólag meg is jegyezte: "és én még ezt az embert láttam alsónadrágban!"

Nicolas Sarkozy ráadásul később egykori mentorával szemben Edouard Balladurt javasolta elnökjelöltnek 1995-ben. Bár a Clearstream-ügyben már egy jó ideje folyik a nyomozás, az események Nicolas Sarkozy megválasztása után felgyorsultak és nem tudni, hogy kik keverednek még bele a politikai elitből az afférba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×