Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Van valami, ami eddig Gates-nek is hiányzott

Harminckét évvel azután, hogy másodéves egyetemista korában otthagyta a Harvard jogi karát, Bill Gates végre megkapta élete első diplomáját, ráadásul éppen volt egyetemétől.

"Most végre beírhatom az önéletrajzomba, hogy egyetemi diplomám van" - mondta William Henry Gates, a világ leggazdagabb embere, amikor 15 ezer tanár és diák jelenlétében átvette Amerika legrégebbi egyetemének díszdoktori címét.

Gates 1973-ban kezdte tanuilmányait a Harvard jogi karán, és saját bevallása szerint évfolyamán az antiszociális csoport vezére volt, és sokkal jobban érdekelték a lányok, mint a tanulás.

Pedig minden esélye meglett volna arra, hogy el is végezze az egyetemet: apja jómódú ügyvéd volt, Gates az ország egyik legjobb középiskolájába járt és az egyetemi felvételin a lehetséges 1.600 pontból 1590-et teljesített.

Az egyetemi évek egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy ott ismerte meg azt a Steve Ballmert, aki el is végezte a Harvardot - matematikai és gazdasági diplomát szerzett - és aki 1980 óta a Microsoft meghatározó üzelti vezetője.

A Forbes idei listája szerint Gates vagyona 56 milliárd dollár, vagyis nagyjából fele a magyar GDP-nek.

A Harvardot diploma nélkül elhagyók között azonban elég jó társaságban van, mert a névsorban szerepel az író Henry James, William Randolph Hearst egykori sajtómágnás vagy a fiatalabb nemzedékből a színész Matt Damon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×