Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Pozsonyban ragadhat az al-Kaida volt tagja

Komoly fejtörést okoz Szlovákiának a májusban letartoztatott al-Kaida terrorista ügye. Az algériai férfi a pozsonyi börtönben vár további sorsára.

A 37 éves Musztafa Labszit nemzetközi elfogatóparancs alapján tartóztatták le a szlovák hatóságok május 4-én. Úgy tudni, hogy az algériai férfit az al-Kaida afganisztáni bázisán képezték ki terroristának, majd részt vett a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat végreható terroristák felkészítésében.

Musztafa Labszi először tavaly májusban érkezett Szlovákiába. Röviddel ezután a szlovák-magyar határ közelében fekvő medvei menekülttáborba vitték, majd kitoloncolták Ausztriába, mivel onnan lépett be Szlovákia területére.

Az osztrákok az idén áprilisban a nemzetközi egyezmények értelmében visszatoloncolták Szlovákiába, ahol ismét menekülttáborba került, majd itt tartóztatta le a szlovák rendőrség.

Algéria egyelőre nem kérte a férfi kiadását, ezt legkésőbb hétfőig teheti meg. Úgy tudni azonban, hogy hazájában kivégzés várna a rá, ezért vélhetően Szlovákia nem adja ki a férfit, mivel azzal megsértené az európai emberjogi chartát.

Szélsőségesek az országban

A szlovákiai lapok úgy tudják, hogy Musztafa Labszi kapcsolatban állt az al-Kaida csoport egyik ismert tagjával, Rabah Kadrival, akit az Egyesült Királyság rendőrsége 2002-ben tartóztatott le, amikor Szlovákiából a londoni repülőtérre érkezett.

A rendőrség szerint Musztafa Labszit a brit hatóságok a terrorellenes törvény megszegéséért egyszer már bebörtönözték.

A férfi szabadulása után utazott Szlovákiába, ahol szlovák állampolgárságú felesége és fia él. Feleségével Londonban ismerkedett meg, ott is kötöttek házasságot.

A szlovák titkosszolgálat tavalyi parlamenti jelentésében felhívta a figyelmet az országban tevékenykedő egyre nagyobb muzulmán közösségre, amelynek tagjai között - a jelentés szerint - szélsőségesek is lehetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×