Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
316.62
bux:
154017.4
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Perújrafelvételi kérelem Wass Albert ügyében

Romániában perújrafelvételi kérelmet nyújt be a háborús bűnösként 1946-ban halálra ítélt Wass Albert író ügyében egy marosvásárhelyi ügyvéd.

Kincses Előd az igazságszolgáltatás által eddig nem ismert újabb levéltári iratokkal támasztja alá kérését.

Az ügyvéd közölte: a család felkérésére nyújtja be a kolozsvári törvényszék mellett működő ügyészségre a semmisítő per indítására vonatkozó kérelmet.

Az új dokumentumokról Kincses Előd elmondta: az egyik azt bizonyítja, hogy 1940-ben a Kolozs megyei Vasasszentgothárdon a magyar hadsereg által elkövetett gyilkosságok esetében a felbujtó nem az író, hanem az édesapja, Wass Endre volt.

Az ügyvéd emlékeztetett, hogy a trianoni szerződést követő földreform után Wass Endre birtokának jelentős részét a falu román parasztjai között osztották szét, ezért a gróf feszült viszonyban volt a helyi románokkal.

A pitesti katonai levéltárból előkerült dokumentum szerint Wass Endre a később meggyilkolt románok letartóztatásakor Vasasszentgothárdra utazott, de fia nem tartott vele.

A vádirat viszont éppen Wass Albert odautazását tekintette terhelő bizonyítéknak az író halálra ítélésében.

Kincses Előd 2003-ban Tőkés László ügyvédje volt abban a perben, amelyet a református püpök az RMDSZ ellen indított egy bukaresti bíróságon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×