Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.74
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Az iszlám miatt fél Törökországtól az unió

Törökország európai uniós csatlakozása még várat magára. A közösségben többen az iszlám miatt ellenzik a keleti ország tagságát - mondta az InfoRádióban egy neve elhallgatását kérő uniós illetékes Brüsszelben.

A szekularizált államot félti az Európai Unió az iszlámtól. Noha a Törökország csatlakozása elleni érvek az elmaradottságról szólnak, a háttérben mégis csak a vallás áll.

A bizottság illetékese szerint a legnagyobb baj, hogy Törökországot és az iszlámot egy kalap alá veszik.

Emlékeztetett arra, hogy az Ázsia és Európa határán fekvő országban az iszlám egyik reform változatát követik. Mint mondta, az 1920-as évektől, amikor Kemál Atatürk önálló államot hozott létre, Törökország megpróbált szekularizált állammá válni.

Azért csak próbált, mert az állam mecsetek építését is finanszírozza, és a külképviseleteknek is van vallásai attaséja - tette hozzá.

A bizottság illetékese azt mondta: hosszú folyamat végén lehet Törökország európai uniós tag. Pontos időpontot azonban nem jelölt meg.

Úgy vélte: Európában azért tartanak az iszlámtól, mert veszélyben látják a szekularizált államot.

Problémás kérdésnek tartják emellett a bevándorlást, Törökországban ugyanis az utóbbi években megnőtt az illegális migránsok száma, akik elsősorban a Fekete-tenger térségéből és a közel-keletről érkeznek.

Felmérések szerint csak Isztambulban és környékén egymillió bevándorló feketemunkás él.

A török csatlakozás mellett szól azonban, hogy fiatal a társadalma és gyorsan növekszik a gazdasága.

Az illetékes ugyanakkor kiemelte: az ország nyugati tartományai jóval fejlettebbek, mint a keleti régiók.

Problémásnak nevezte ugyanakkor, hogy a török mezőgazdaság teljesen más szerkezetű, mint a nyugat-európai, ez pedig problémákat okozhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×