- Sikerült-e már helyrerázódnia?

- Az első regenerálódási fázisunk ez volt: sok evés, sok ivás. És a lelkünknek is kell egy kis szabadság, 21 napig bele voltunk kötve egy versenyközpontba, ami tulajdonképpen egy sátortábor volt. A teljesítés alatt prés alatt volt a testünk-lelkünk. Most már az első nagy regenerálódási időszakon túl vagyok, jól vagyok. Már futottam is, úgy tűnik, nagyon jó állapotban vagyok, örömmel konstatáltam magamon, hogy megvan a kondícióm, megvan a képességem, a rugalmasságom, nem sérültem meg.

- Egy ilyen versenyen mennyire versenyez az ember saját magával, és mennyire a többiek ellen?

- Minél hosszabb a verseny, annál inkább magunkkal versenyzünk. Egy ilyen hosszú távú viadalon mindig "mentegetőzve" szoktam mondani, hogy a teljesítés a cél. Igazából ez nem így van, a versenytársakkal is vannak taktikák, tematikák, megküzdünk másokkal is, de elsősorban saját magunkkal. Annyira hosszú ez a verseny, annyiszor kell "lemenni kutyába", annyiszor neki kell feküdni mind a körülményeknek, mind a távnak, saját testünk gyötrelmeinek, hogy küzdünk mindennel, önmagunkkal is sokat.

- Több mint 500 óra volt az összideje ennek a versenynek. Hogyan képzeljük el a gyakorlatban, mi mindenen megy át egy sportember a nagyjából három hét alatt?

- Vannak ugye megélt dolgok, mondjuk úgy, hogy kottából játszunk, a sok rutinból kifolyólag tudjuk, hogy hogyan s mint kellene. Ezek a kották a verseny kezdeti szakaszában már felülíródnak sok minden által. Vannak a testnek is mindenféle információi, de vannak körülmények is. Nem akarom én ezt nagyon sírósra venni, de az uszodás történet nem volt nagyon "happy" számunkra....

- ...amikor ugye minősíthetetlen állapotban volt az uszoda, és gyakorlatilag nem nagyon lehetett elkerülni a fertőzést.

- Bizony olyan állapotokat idézett elő nálam és több versenytársamnál, hogy a verseny teljesítése is kétségessé vált. Aztán napról napra gyengül is a test és az elme, gyengül a túlélőképesség, ezek mind nagy kihívást jelentenek verseny közben.

- Az uszoda mellett volt-e még olyan jellegű kihívás, amire nem számított, nem számíthattak józan ésszel?

- Előzetesen e-mailváltások voltak fényképekkel, tájékoztattak bennünket a szervezők, hogy hol lesz, mint lesz. Amire nem számítottunk még, az a versenyhelyszín zsúfoltsága. León városában egy nagyon jó minőségű és nagy forgalmú fitnesz-wellnessközpont volt, ahol egy 7 kilométeres körpályán volt a verseny megrendezve, de ezrek használták naponta. A futópályán ugyanez volt a helyzet, már kora reggel 5 órától a városlakók százai ezrei használták, nem túlzás, voltak olyan hétvégék, amikor több ezres futóversenyt rendeztek a mi körpályánkon. Öröm volt őket nézni és látni, de mind mentálisan, mind fizikálisan erősen visszavetette a mi teljesítésünket.

- Vette el az energiát?

- Végtelen energiát szívott el, főleg a kerékpárpályán rengeteg amatőr, értetlen ember volt a pályán, akik nem értették, mi mit, hogyan és miért csinálunk. Nem hétköznapi dolog egy város parkjában rajtszámmal rohangászni nagy sebességgel. Sajnos a verseny közben sok baleset is történt, szinte mindenkinek volt atrocitása, több versenytársam ilyen sérülések vagy csonttörés miatt kényszerült feladni a versenyt. Ezek olyan körülmények, amik megviselik az embert; amikor látod a versenytársadat, akit épp tesznek be a mentőbe, az ember óvatossá válik. Nagyon kellett figyelni, gyakorlatilag az egész versenytáv alatt, holott ez a hosszútávú versenyzés pont arról szól, hogy lecsillapodik az elme, csak a testre kell figyelni. Itt mind a két résznek fokozottan működnie kellett.

- Melyik volt a háromhetes időszak leginkább felemelő pillanata?

- Ó, hát a célbaérkezés, természetesen!

De ugyanilyen fontos pillanat volt a kerékpár befejezése, amikor láttuk az utolsó köröket, láttuk, hogy már csak a futás jön, tehát egy nagy váltás volt. De a célbaérkezés örömét, eufóriáját nem lehet überelni, kellett már az érzés, és annyira hosszú verseny volt, hogy nagyon eltávolodtunk egymástól a versenyzőtársakkal, hiába volt 2 kilométeres futókörpálya. A győztes több mint 2 nappal előttem fejezte be a versenyt, az utolsó több mint 8 nappal később, mint én.

- A versenyzőtársakkal volt-e kapcsolat, beszélgettek-e egymással, vagy ennek az ellenkezője a taktika?

- Vannak olyan alapszabályok, amelyeket immár több éve betartunk ebben a mezőnyben. Például versenyzőnek nem adunk tanácsot, ez kellemetlenné is válhat. Egyébként az ultratriatlon egy nagy család, a segítők tábora is folyamatosan kommunikál, főzünk egymásnak, tápláljuk, segítjük egymást, a segítők is beszállnak, olyanoknak is segítenek, akiknek nincs csapatuk, nagyon különleges kapcsolatok születnek és maradnak meg. Ez egy hosszú, három hetes nyaralásnak is tekinthető - sokak számára.

- Egyszer már teljesítette ezt a távot 2010-ben, akkor nyert, egyedülálló, hogy kétszer is sikerült végigmenni. Hogyan hasonlítaná össze a kettő versenyt?

- Az a nehézsége egy ilyen versenynek, hogy a rutindolgok vezérlik az embert. Ami az első teljesítés nehézsége volt, az szó szerint a fájdalom. Fiatalon, nagy hevülettel vágtam bele abba a versenybe, tényleg csontig hatoló fájdalmaim voltak, maradandó hegesedéseim. Túlfeszítettem akkor a húrt, nem elsősorban az időeredmény miatt győztem, kisebb képességűek voltak akkor az ellenfelek. Most már a rutin, a tudatos haladás és a szellemi erő segített át a nehéz pillanatokon, az úszás miatti vírusos fertőzés nagyon nagy terhet rótt ránk, a kerékpáros haladásban is napokra visszavetette a teljesítményt, a feladás határáig jutottunk. Nagyon nagy szerep hárul ilyenkor a segítőre is, az én segítőm is nagyon nagy fokú támaszt nyújtott nekem, hogy át tudtuk vészelni megfelelő táplálkozással, (lélek)simogatással, többször is megfogalmaztuk magunknak a verseny közben, hogy akkor is teljesítjük, ha nem lehet.

- Kisebb problémák voltak azért a verseny után?

- Főleg futásnál "csekkoltam" már a testem. Elég sok izomzati fájdalom jelentkezett a combomban és a lábfejemben, a lábboltozatom pedig folyamatosan erőtlenedett el. Elég komoly problémákat okozott, de speciális cipők nagy segítséget jelentettek. Nem voltak ezek a dolgok sem kritikusak, sem krónikusak, sem határközeliek, egyszerűen csak érzékelhetőek és távol tarthatóak.

- A modern sporttudományos módszereket például a táplálkozásban mennyire vette igénybe?

- A táplálkozás nagyon fontos, pláne egy komoly gyomorpanasz után nagyon nehéz felállni. A gélek, a szénhidrátpótlás, folyadékpótlás, energiapótlás nagyon sokat jelentett, úszásnál használtuk ezeket legfőképpen. Minél hosszabb egy verseny, azért törekedni kell a természetes táplálkozásra. Nagyon sok laktózmentes tejet, tejterméket folyamatosan, "literszámra" fogyasztottam. Az elvesztett energiát azonnal és minél hatékonyabban kellett visszapótolnom.

- Kinek javasolható, hogy ebbe a műfajba belevágjon? Feltehetőleg nem pár hét vagy hónap a felkészülés.

- Egy nagyon nagy fokú elhivatottság kell hozzá. Fájdalmas sport ez, a felkészülés is az, sok-sok lefutott kilométer és sok verseny az, ami megalapozhat egy ilyen teljesítést. Dupla, tripla távú ironmanek azok, amik kicsiben várnak az emberre. Nem kifizetődő és nem feltétlenül megfelelő örömforrás egy ilyen verseny teljesítése, de ide eljutni és egy ilyet bevállalni küzdelmes, különösen nőként - négyen is voltak a mezőnyben, különösen megható látni gyötrelemben, fájdalomban.