Infostart.hu
eur:
365.12
usd:
326.15
bux:
142498.21
2026. október 12. hétfő Miksa
Forint, bankjegyek, pénz, illusztráció.
Nyitókép: Pixabay

Az IMF adóreformot javasol – az elemző elmondja, hogy állunk

Drasztikus adóreformot javasol a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről. A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint a megállapítások nagy része nem ismeretlen a hazai közgazdászok számára.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői ismertették előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről.

Az IMF jelentése jórészt olyan állításokból áll, amelyekkel a hazai közgazdasági szakma, közvélemény vagy akár maga a kormány is egyetért. Mi is tudjuk, mi is látjuk, hogy ezek a leginkább aggasztó körülmények – mondta az InfoRádió kérdésére Palócz Éva.

A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója a korábban befagyasztott mintegy 16 milliárd eurónyi, a GDP 7 százalékának megfelelő uniós forrásról úgy vélekedett, arra mindenképpen elegendő, hogy adjon egy lökést a gazdaságnak, főként a beruházásoknak.

Kiemelte: az is a megállapításuk között volt, hogy a magyar gazdaság rendkívül beruházáshiányos, évek óta zsugorodnak a beruházások.

„Nem lassan emelkednek vagy szűkösek, hanem folyamatosan csökkennek, ezt meg kell állítani, erre ez az európai uniós támogatás elegendő, de arra, hogy fenntartsa a magyar gazdaságot, nemhogy hosszú, de akár középtávon is, arra nyilván nem, mert ha nem indulnak be a hazai mozgatórugók, akkor ez a pénz nem lesz elég. Egyébként a jelentés elég optimista a magyar kilátásokat illetően, és úgy látja, hogy az európai uniós pénzek nagyon jelentősen hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy kizökkenjen ebből a növekedéshiányos állapotból.”

Az IMF szerint az euró bevezetése hasznos iránytűként szolgálhat, ám nem helyettesítheti az érdemi reformokat. Ezzel kapcsolatban Palócz Éva kifejtette, hogy most már senki nem mondja, hogy 2030-ban csatlakoznánk az eurózónához, az elfogadott álláspont az, hogy 2030-ban lépnénk be az ERM-2 nevű árfolyamrendszerbe, amiben két évig kell tartózkodni, és legjobb esetben 2032-ben tudunk csatlakozni az eurozónához.

„Ez most az optimista célkitűzés. Az eurozónához való csatlakozástól a magyar szakmai közvélemény is nagyon pozitív változásokat vár, megjegyezve azt, hogy ami ennek a feltétele, tehát alacsony államháztartási hiány, alacsony infláció, a magyar gazdaságnak is az érdeke, tehát ez nem az eurozóna érdeke, hogy nálunk kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet legyen, mert ez a magyar gazdaság növekedésének egyik alapvető feltétele. Ami pedig a hiányt illeti, vegyük észre, hogy egy kicsikét optimistább, mint a kormány. A kormány 7,5 százalékot mond az idei államháztartási hiányra, az IMF 7-7,5%-ot.”

Palócz Éva szerint is inkább 7 százalék körül lesz a hiány, akár még hatossal is kezdődhet.

A vezérigazgató nem számít megszorításokra, mert az állami intézmények kiadásai az új kormány intézkedései nyomán meredeken elkezdtek csökkenni,

a működési kiadásoknál tapasztalható pazarlások megszűntek, és a túlárazott beruházások elhagyása is nagyon sok megtakarítást jelentett.

Az IMF az adórendszer gyökeres átalakítását is sürgeti, például progresszív személyi jövedelemadózást javasol. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: az adóemeléstől a magyar kormány elzárkózik.

Kifejtette: „a progresszív jövedelemadó egyeseknek adócsökkentést hoz, másoknak meg adóemelést. A progresszív jövedelemadó jóval igazságosabb, mint ami jelenleg van, de a kormány azt ígérte, hogy nem változtat, kivéve a vagyonadót, de az egy másik dolog, az nem jövedelemadó. Én megértem, hogy a kormány alapvetően nem változtat, de azáltal, hogy a legalacsonyabb keresetűeknek a személyi jövedelemadóját eltörli vagy csökkenti, azzal tulajdonképpen kissé helyreállítja azt az igazságtalan adórendszert, amit a korábbi kormány 2011-ben bevezetett.”

Az IMF szerint a rezsibefagyasztás rendszerét át kell alakítani, de ezt is mondják már a magyar szakértők egy ideje, hívta fel a figyelmet Palócz Éva.

Kiemelte: „mi azt szoktuk mondani, és ezt a kormány is osztja, hogy a családi pótlékot kell emelni, mert az a legigazságosabb, az minden gyerekre azonos módon vonatkozik.”

Mint mondta: a családi adókedvezmény már inkább olyan, amit a gazdagok inkább tudnak igénybe venni, mint a szegények. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a nők esetében a fokozatos, korosztály szerinti teljes szja-mentesség évenkénti bevezetése, ha szült két gyereket, ez a magyar költségvetésnek egy óriási ballasztja.

A Nemzetközi Valutaalap kiemeli, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül az egyik legkevésbé versenyképes piaci struktúrával rendelkezik, miközben az állami vállalatok tartósan elmaradnak a magánszektorbeli cégek termelékenységétől.

Palócz Éva szerint ezen a piacok felszabadításával lehet segíteni, és erről is nagyon sok szó van mostanában.

„Ez a torz szerkezet nem magától jött létre, nagyon súlyos állami beavatkozások előzték meg. Tudjuk jól, hogy a magyar állam költi a messze a legtöbbet a gazdaságra, a gazdaság támogatására, hogyha ez megszűnik, akkor ez az egész rendszer bizonyos idő után egészségesebbé tud válni, a piac ki tud tisztulni” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Drasztikus javaslatot tett a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), melynek szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezetője szerint a nagy részük ismerős a hazai közgazdászoknak.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×