Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
316.35
bux:
142071.93
2026. július 16. csütörtök Valter
Mette Frederiksen dán miniszterelnök ismerteti a dán uniós elnökség programját az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2025. július 8-án.
Nyitókép: Guillaume Horcajuelo

Az Európai Unió Bírósága vizsgálja a Mercosur-megállapodást

Úgy döntött az Európai Parlament szerdán, hogy kikéri az Európai Unió Bíróságának jogi véleményét, összhangban áll-e az EU-Mercosur-megállapodás az uniós alapszerződésekkel.

A plenáris ülésen 334 igen, 324 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett fogadták el azt az állásfoglalást, amely a jogi felülvizsgálat kezdeményezéséről szól. Egy másik, szintén jogi vizsgálatot sürgető határozati javaslatot a képviselők elutasítottak: arra 225-en szavaztak igennel, 402-en nemmel, 13-an pedig tartózkodtak.

A döntés értelmében az Európai Unió Bírósága megvizsgálja az EU-Mercosur partnerségi megállapodás (EMPA), valamint az ideiglenes kereskedelmi megállapodás (iTA) jogalapját és azok összhangját az uniós szerződésekkel.

Az Európai Parlament közölte: a jogi vélemény elkészültéig folytatja a megállapodások szövegének vizsgálatát. A képviselők csak az Európai Unió Bíróságának állásfoglalása után dönthetnek arról, hogy megadják-e hozzájárulásukat az EU-Mercosur-megállapodáshoz.

Címlapról ajánljuk

Vitézy Dávid a gyorshajtós, rolleres kérdőívről: fontosak a válaszok, ezek alapján változnak a jogszabályok

A Magyar Péter miniszterelnök által a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentett közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetés részleteit ismertette a közlekedési és beruházási miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.17. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×