Infostart.hu
eur:
356.02
usd:
312.11
bux:
140135.08
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

A 4iG építi az Egyiptomot Európával összekötő optikai kábelt

A 4iG magyar telekommunikációs vállalat mintegy 2800 kilométernyi optikai kábellel köti össze Európát és Egyiptomot a tenger alatt, így biztosítva nagysebességű internetkapcsolatot – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kairóban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar–egyiptomi üzleti fórum megnyitóján mondott beszédében hangsúlyozta, hogy miközben az elmúlt évek válságai nyomán súlyos nehézségekkel kellett szembenézniük a vállalatoknak, a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés igen sikeresnek bizonyult.

Üdvözölte, hogy a magyar 4iG optikai kábel építéséről kötött megegyezést Európa és Egyiptom között, illetve egy olyan beruházásról, amelynek a célja, hogy az országban hatmillió további háztartás számára biztosíthassanak majd internetelérést az infrastruktúra fejlesztésével.

Majd arra is emlékeztetett, hogy Magyarországnak Egyiptom az egyik legfontosabb gazdasági partnere Afrikában, és példaként hozta fel a sikerekre, hogy a hazai vasúti járműgyártás az észak-afrikai országból kapta a valaha volt legnagyobb nemzetközi megrendelését 1,1 milliárd eurónyi értékben.

„Ezen vállalatok és technológiák lényeges szerepet játszottak és játszanak a szállítási infrastruktúra és a digitális infrastruktúra korszerűsítésében is. Két sikertörténet. Az egyik már folyamatban van, a másik a jövőben kezdődik majd meg” – fogalmazott.

Rámutatott, hogy a világgazdaság az utóbbi időszakban többször is teljesen a feje tetejére állt, ami még inkább felértékeli a stabil, megbízható, kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokat, és a magyar-egyiptomi pont ilyen.

Aláhúzta, hogy a két ország között nincsenek nyitott kérdések, politikai viták, ami megkönnyíti az üzleti élet szereplőinek együttműködését is.

Szijjártó Péter, akit útjára huszonegy magyar cégvezető kísért el a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az építőipar, az informatika és a vízgazdálkodás területéről, arról is beszámolt, hogy egyebek mellett már tárgyalások indultak egy, biztonságos személyazonosító okmányok gyártását célzó projektről, valamint a helyi élelmiszeripari és vízgazdálkodási szektor fejlesztéséhez való magyar hozzájárulásról.

Ezután kiemelte, hogy miután a Magyarországhoz és Egyiptomhoz hasonló, gyorsan fejlődő gazdaságok áramigénye jelentősen nő, fontos a megkezdődött átfogó együttműködés a két ország energiavállalatai között.

Illetve bejelentette, hogy hazánk három új gázerőmű építése mellett döntött az autóipari beruházások nyomán megnövekedő villamosenergia-szükséglet kielégítése érdekében, és ezek egyikét egy magyar-egyiptomi konzorcium fogja létrehozni 700 millió euró értékben.

A miniszter végezetül tudatta, hogy egyezetés folyik arról is, hogy az egyiptomi El-Dabaa atomerőmű építése során magasan fejlett magyar technológiák is felhasználásra kerüljenek.

Valamint az emberek közötti kapcsolatok fontosságára is kitért, megjegyezve, hogy jelenleg több mint hétszáz egyiptomi hallgató tanul magyarországi egyetemeken.

Emellett tájékoztatása szerint a két kormány az összeköttetések fejlesztésén dolgozik, ugyanis bár már heti tíz légijárat közlekedik Magyarország és Egyiptom között, lényeges lenne ezek sűrítése.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Újraindul az Iparművészeti Múzeum évek óta elmaradt rekonstrukciója, a beruházást azonban alapos szakmai és műemléki felülvizsgálat előzi meg - írja Facebook-bejegyzésében Szemerey Samu országos főépítész. Az illetékes tárcák és az építészeti államtitkár álláspontja szerint el kell vetni a korábbi kormány által támogatott, historizáló új szárny tervét, és helyette a ténylegesen megvalósult, Lechner Ödön által megálmodott főépület megóvására kell fókuszálni. A munka a homlokzat restaurálásával és a meglévő épület felújításával a tervezési vitáktól függetlenül akár már a közeljövőben megkezdődhet. Szemerey is az előadók sorát gazdagítja a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján, tartson velünk ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×