Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) Aleksandar Vucic szerb államfő (j2 találozója Belgrádban 2025. január 18-án. Mellettük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter, első miniszterelnök-helyettes (j).
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyarország és Szerbia megerősítette stratégiai energetikai együttműködését

Magyarország és Szerbia megerősítette stratégiai együttműködését az energia területén, hiszen mind a két ország célja az ellátás további biztosítása, mégpedig versenyképes áron, hazánkban a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzésével – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a belgrádi magyar–szerb csúcstalálkozót követően, hogy a felek között több egyéb fontos téma mellett a közép-európai energiabiztonság kérdése is napirenden volt, ugyanis az utóbbi időben számos olyan döntés született a világban, amelyek nehézségek elé állították a térség egyes országainak ellátását.

Példaként említette a „bukott amerikai demokrata adminisztráció” újabb szankciós intézkedéseit, az ukrajnai földgáztranzit leállítását, illetve arra is kitért, hogy a Török Áramlatot is több támadás érte. „Számos olyan döntés, intézkedés, támadás történt az elmúlt hetekben, hónapokban, amelyek Közép-Európa energiabiztonságát és a közép-európai energiaárak fenntarthatóságát sodorta veszélybe” – mondta.

Majd hozzátette, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban sok lépést tett az emberek, a családok, a háztartások, a vállalkozások energiaellátásának biztosítása érdekében. „Hét szomszédunkból hattal összekötöttük a földgázrendszerünket, és mindenfajta nyomásgyakorlás ellenére sem adtuk fel a Török Áramlat vezeték építését, amely jelenleg a magyar földgázellátás biztonságának garanciáját jelenti” – emelte ki. Majd aláhúzta, hogy

ezen az útvonalon keresztül tavaly 7,6 milliárd köbméter földgáz érkezett hazánkba, ami abszolút rekordot jelent.

„Ezzel biztosítani tudtuk azt, hogy Magyarországon mindig rendelkezésre állt a megfelelő mennyiségű földgáz a családok, háztartások, vállalatok számára, és fenn tudtuk tartani a rezsicsökkentés vívmányait is, magyarul Európa egyik legalacsonyabb gázárát tudjuk biztosítani” –fogalmazott.

Szijjártó Péter ezután részletesebben is érintette a Török Áramlatot érő fizikai és politikai támadásokat. Emlékeztetett az ukrajnai háború keretében bekövetkezett dróntámadásokra, valamint arra is, hogy a bolgár ellenzék nemrég indítványt nyújtott be a parlamentben a tranzitdíjak emelésére vonatkozóan.

„Tehát ma Magyarország és Közép-Európa számára a földgázellátás biztonságát, és Magyarország számára az alacsony földgázárakat a Török Áramlat vezeték biztosítja. Szerbia is ebben a helyzetben van, hiszen Szerbia földgázellátása is nagyrészt ezen a vezetéken keresztül valósul meg” – szögezte le.

„Így Magyarország és Szerbia közös érdeke, amit soha nem fogunk feladni, hogy a Török Áramlat vezeték megbízhatóan és biztonságosan működjön. Ennek érdekében megerősítettük az összefogásunkat annak tudatában, hogy Magyarország és Szerbia energiabiztonsága egymás nélkül most már nem létezik. Ezért is fontos, hogy stratégiai, abszolút kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködés van a két ország között” – tette hozzá.

Kifejtette, hogy megállapodás született a közös energiaberuházások felgyorsításáról is. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy jól halad a villamosenergia-hálózatok közötti kapcsolat kapacitásának megduplázását célzó fejlesztés, amelyen a munka 2027-28-ban fog lezárulni a tervek szerint.

Emellett tájékoztatása szerint elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya annak a kőolajvezetéknek, amely a magyar és a szerb hálózatokat fogja összekötni, amely beruházáshoz körülbelül három évre van szükség.

A miniszter üdvözölte azt is, hogy megkezdte működését a magyar-szerb-szlovén közös villamosenergia-tőzsde, illetve a magyar–szerb közös földgázkereskedő vállalat is egyre komolyabb megbízásokat kap.

„A mai napon tehát megerősítettük stratégiai együttműködésünket az energia területén, hiszen mindkettőnk célja az, hogy Magyarország és Szerbia számára is garantáljuk, biztosítsuk az energiaellátást, mégpedig versenyképes áron, vagyis Magyarországon fenn tudjuk tartani, meg tudjuk őrizni a rezsicsökkentés vívmányait” – összegzett.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×