Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.52
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels.com

Nagy nap ez a vidéki cukrászdák életében

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket – sorolta az ügynökség a közleményében.

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában

  • korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére,
  • energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint
  • a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként 1 millió forintos forrást a vidéki cukrászdák keddtől augusztus 1-ig. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

„A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat. A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat. Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások” – emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Hozzátette, a pályázatot benyújtó 1600 vidéki étterem többsége, 93 százaléka eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7 százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból.

A vidéki cukrászdák számára megnyitott pályázati szakasz a második eleme a kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának. Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány – olvasható az MTÜ közleményében.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×