Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Megszólalt a magyar erdők felelőse: így dől el a fák sorsa

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig - erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem.

"Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak" - fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre.

Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa - ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben - tette hozzá.

Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra - mondta.

Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.

Címlapról ajánljuk
Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Naponta akár egy órát is elvehetnek a gyermekorvosok rendelési idejéből az iskolai igazolások adminisztratív terhei. „A megoldás az lenne, ha a szülők is igazolhatnák a gyermekük nem akut betegségek miatti hiányzását” – mondta Dr. Rajháthy Beatrix, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×