eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
magyarepitok.hu
Nyitókép: magyarepitok.hu

Déli vasúti összekötő: a harmadik híd is a helyén

Az utolsó hidat is elbontották és újat építettek a helyére.

Végéhez közeledik az első számú Budapest−Hegyeshalom vasútvonalon található Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. Pénteken az utolsó (harmadik) hídon is sor került a hídépítéseknél hagyományos hordógurításra, ami az átadás előtt álló projektek sajátos mozzanata – számolt be a magyarepitok.hu. A hordógurítás szokása abból a hiedelemből ered, hogy aki elsőként megy át a hídon, azt balszerencse éri, hogy ezt elkerüljék, a hordók „kelnek át” először a hídon.

A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) együttműködésében valósul meg, a generálkivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi.

A harmadik (déli) hídszerkezet utolsó elemét, az úgynevezett zárótagot május 4-én emelték be a helyére, a beruházás következő fázisában pedig bekötik az elkészült harmadik hídszerkezetet a vágányhálózatba, idézi az oldal a Mávinform korábbi közleményét.

Egy húszéves álom

A szimbolikus jelentőségű eseményen Szabó Gábor, a Duna Aszfalt projektvezetője úgy fogalmazott, hogy egy 20 éves álom valósul meg hamarosan a vágányépítéssel és -felújítással.

Felidézte, hogy 2019-ben a tervezéssel vette kezdetét a projekt, és az óriási tempónak köszönhetően gyakorlatilag 3-4 hónap alatt elkészítették a tervezők a teljes kiviteli tervet, illetve a hozzá tartozó gyártmányterveket. Időközben megrendelték az acél alapanyagot, és 2020 év elején a Duna Aszfalt lengyel üzemében elkezdődött a gyártás. Május elején meg is érkeztek az első elemek Csepelre, eközben az alépítmények építése is elindult.

2020 szeptemberében két úszódaru érkezett, ezek segítségével megtörtént az első elem beemelése, majd április 25-én a forgalomba helyezés. Nem sokkal később a második híd is elbontásra került, majd decemberre megépült és forgalomba helyezték. Ekkor kezdődött a harmadik híd bontása és szerelése. Szabó Gábor hangsúlyozta, a kettes és a hármas híd is mindössze 30 nap alatt került a helyére.

magyarepitok.hu
Forrás: magyarepitok.hu

„Mostanra pedig szerkezetileg is kész a híd, jövő héten kezdik felhúzni a síneket a vasutas kollégák, a következő 3 hétben összerakják a teljes vasúti pályát. Így július 25-én a statikus próbaterhelésre sor kerülhet, augusztus 3-án pedig a dinamikus terhelésre, ezt követően jöhet a forgalomba helyezés” – zárta beszédét a projektvezető.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×