Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Vásárlók a nagykanizsai Tesco áruházban 2015. március 8-án. Ez az utolsó hétvége, amelynek vasárnapján még korlátozás nélkül nyitva tarthatnak az üzletek. Az Országgyűlés 2014. december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így március 15-től vasárnap már nem lehet dolgoztatni az alkalmazottakat a kereskedelemben, pihenőnap jár nekik. A 200 négyzetméternél kisebb üzletek azonban kinyithatnak a hét utolsó napján is, ha csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozik benne.
Nyitókép: MTI/Varga György

Az előző hónaphoz képest többet vásároltunk

Októberben a nyers adat szerint 2,4 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számolt forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szezonálisan és naptárhatástól megtisztított volumene - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második és a harmadik negyedévben egyetlen egyszer, júliusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatással kiigazított volumene, akkor is minimális, mindössze 0,4 százalékos éves növekedést mért a KSH. Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Októberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,2 százalékkal nőtt, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 1,2 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig 10,5 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.

Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,4 százalékkal nőtt, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 1,9 százalékkal csökkent.

A nem élelmiszer-kiskereskedelemben csökkentek az eladások 0,4 százalékkal a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerértékesítésben, 2,2 százalékkal az iparcikk jellegű vegyeskereskedésekben és 7,2 százalékkal a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletekben.

  • Jelentősen visszaesett a forgalom a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 11,2 százalékkal,
  • 15,2 százalékkal a használtcikk boltokban,
  • 19,4 százalékkal a bútor-, műszakicikk-üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,6 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 43,4 százalékkal emelkedett.

Három hónap mérsékeltebb visszaesés után ismét kétszámjegyű, 10,5 százalékos zuhanást mutatott az üzemanyagtöltő állomások forgalma.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 18 százalékkal csökkentek.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 1100 milliárd forint volt.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 47 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 39 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 14 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott - tette hozzá a KSH.

Az év első tíz hónapjában a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 0,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,9 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,8 százalékkal csökkent az értékesítés volumene.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×