Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
332.47
bux:
121090.68
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Material-Plastik Kft. második gyártócsarnokának  átadási ünnepségén Soltvadkerten 2019. március 8-án. Az 1989-ben alapított műanyagipari vállalkozás 6 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokának 3,1 milliárd forintos költségéhez a magyar állam 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Átszervezik a 2020-as költségvetést

Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán az ülést követően kedd este hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jelenleg sokkal stabilabb, mint 2008-2009-ben volt, az akkori válság idején, de jól látható, hogy a járvány a magyar gazdaság szereplőit is nagyon mélyen fogja érinteni. Ehhez kormányintézkedéseket szeretnének hozzárendelni.

"Ezért kezdtük el a 2020-as költségvetés átszervezését, és megkezdődött a 2021-es költségvetés tervezése is" - ismertette a pénzügyminiszter. Mint mondta, ennek célja, hogy a megszülető kormányintézkedések mögött valós fedezet legyen. Ezen dolgoznak most a szakemberek - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az akciócsoport ülésén részt vett Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, és ott voltak a Magyar Államkincstár és az Államadósság Kezelő Központ vezetői, a jegybank meghívott szakértői, valamint a Pénzügyminisztérium munkatársai.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a pénzügyi akciócsoport.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×